Kimondták mi Orbán igazi terve – erről kell majd szavaznunk

Forrás: Index

A Magyarországra jutó uniós támogatásokat és a következő generációk életesélyeit veszélyezteti Orbán hazug, Brüsszellenes háborújával – mondta Ujhelyi István veszprémi fórumán.

Kép forrása: Vajda József – Népszava

Veszprém megye Magyarország 15 évvel ezelőtti EU-csatlakozása óta több mint 300 milliárd euró uniós támogatást építhetett be fejlesztéseihez – emelte ki veszprémi utcafórumán Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője közölte, azt szeretnénk, hogy az a béke, az a stabilitás, az a szövetség, amely a jövőt jelenti, az Európai Unió, megmaradna a következő generációik számára is. A Fidesz európai néppárti tagságának felfüggesztése figyelmeztetés volt arra, ugyanez történhet Magyarország európai uniós szavazati jogával, majd tagságával.

“Meggyőződéssel vallom, hogy aki ma veszélyezteti az európai uniós tagságunkat, az a nemzet jövőjét árulja el.

Gyermekeink életesélyeit rontja. Évtizedekre visszasodornának abba az időbe, amikor csak útlevéllel lehetett utazni, nem voltak európai ösztöndíjak, nem lehetett munkát vállalni Berlinben vagy Bécsben.”

Most már látható, mire gondolt, Orbán, amikor néhány éve azt mondta, van élet az Európai Unión kívül is – folytatta. Arra készül, ha nem tudja a saját politikája szerint formálni az Európai Uniót, az európai alapszerződést és értékeket megsértő, diktatórikus napi gyakorlatot folytatva, akkor ki fogja vinni a az európai közösségből országot.

Ezért május 26-án a kérdés az, Orbánisztánt vagy az Európai Uniót választjuk.

Ujhelyi megemlítette, Veszprém Navracsics Tibor városa, akivel kormánytagként öldöklő politikai szócsatáik voltak. Uniós biztosként azonban az európai együttműködést szolgáló politikussá vált, aki nem véletlenül lett számkivetett a Fideszben.

A kormánypárt által delegált új biztosnak,Trócsányi Lászlónak nagyon nehéz dolga lesz, mert Orbán érdekérvényesítő képessége a nullára fog esni a következő uniós ciklusban. Azzal, hogy Európa ellenségének tekintik őt még jobboldali, konzervatív erők is, lehetetlenné tette, hogy a magyar haza, a magyar emberek érdekeit képviselje az Európai Unióban. “Hogy akar megegyezni a következő hétéves költségvetési ciklusban az EU intézményével Orbán, aki állandó hazug, Brüsszel-ellenes harcot folytat?” – tette fel a kérdést.

Ujhelyi kezdeményezi, a magyar önkormányzatok csatlakozzanak a “Free Interral Szabad Európa Kártya Programhoz”, amely ingyenes vonat utazást biztosít 18 év alatt európai fiataloknak. Több szocialista vezetésű önkormányzat már jelezte, pályázatot ír ki a településén élő fiataloknak, számukra utazási bérleteket vásárolnak, hogy ezekkel bejárhassanak európai városokat. Ujhelyi vállalta, hogy e túrájuk során egy napra vendégül látja őket Brüsszelben.

Hartman Ferenc, az MSZP Veszprém megyei elnöke és önkormányzati képviselője bejelentette, az erről szóló határozati javaslatot beterjesztik a veszprémi képviselő-testületi következő ülésére.
Forrás: Hírklikk

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!