A kisemlős lehet az új fakocka

Orbán Viktor és Tarlós István a négyes metró átadásán új automata vezérlésű Alstom szerelvényeket tekint meg 2015-ben // kép MTI

Szándékosan nem írunk patkányt, mert ki tudja, lehet, hogy egy migráns szíriai aranyhörcsög volt az elkövető.

Annak idején a 4-es metró szerelvénye egy fakocka miatt nem indult el, Budapest városvezetése pedig azonnal szabotázst kiáltott. Hát, a budapestiek már csak ilyenek: rendszeresen nyomnak fakockákat a metrószerelvények ajtajába, hogy azok ne tudjanak elindulni, vagy ha ez már nem jön be, akkor orvul kisemlősöket dobálnak el a metró állomásokon, amik aztán izzó, füstölő veszélyforrássá változtatják a kábeleket.

Rendben, elismerem, ez utóbbi eddig ebben a formában nem hangzott el, pusztán arról van szó, hogy a 3-as metró felújított szakaszán keletkezett tűzveszélyes helyzetet az első hírek szerint egy oda illegálisan migrált kisemlős okozta. Feltételezzük, hogy a patkányt azért nem nevezik a nevén, mert jó az esélye, hogy a kerítést kijátszó, dél felől érkezett szíriai aranyhörcsög is lehetett az elkövető.

A lényeg az, hogy a frissen felújított szakaszon nem járt a metró, mert máris veszélyhelyzet keletkezett. Nem tisztünk vizsgálni, hogy az állítólagos kisemlős hogy a fenébe kerülhetett a kábelek közelébe, ha azok rendesen el voltak zárva, de tulajdonképpen mindegy is – bízzuk a vizsgálatokat a szakemberekre. Minket az érdekel, miként lehetséges, hogy a néhány napja átadott metróban néhány nap után máris füstölnek a kábelek, és lehetséges-e, hogy a felújítást megrendelő városvezetés soha nem hibás az ilyesmiben. Hibás az utas, mert fakockával szabotál, hibás a fakocka is, mert a szabotázs eszköze lett, hibás a kisemlős, mert aljas fondorlattal bejutott az egyébként tökéletesen védett vezetékek közé, ahol zárlatot okozott, már ha egyáltalán állat okozta a problémát. Csak a városvezetés nem hibás soha.

A baloldali ellenzék főpolgármester jelöltje Karácsony Gergely is erre mutatott rá a Facebook-posztjában, azt a végkövetkeztetés mondta vonva le, hogy Tarlós Istvánnak mennie kell (persze mi mást is mondhatna, hiszen jelen pillanatban ő Tarlós első számú ellenfele az őszi önkormányzati választáson). Előbb-utóbb persze a városvezetésnek is kell értelmesebb indokokat keresnie az állandó metró-mizériára, mert a fakocka és a kisemlős után már csak a migránsok jöhetnek, utánuk viszont nehéz lesz másra mutogatni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!