Utoljára Mao tüzelte a népet a tanárok ellen, most itthon is feljelentésre buzdítanak

Fotó: AFP PHOTO / Christof STACHE

A Magyar Nemzet szerdán megjelent véleménycikknek álcázott feljelentési tanácsadója abban segíti és ösztökéli az olvasót, hogy a politizáló tanárokat fel lehet jelenteni – közölte a 444.hu. Első olvasatra úgy tűnhet, hogy ez egy 1953-ban íródott mű, mely “A tankerület fellép a politizáló tanárok ellen” címmel jelent meg, azonban sajnos ez frissen íródott.

Somogyi János cikkét azzal kezdi, hogy egy felvázol egy helyzetet, amiben egy 8. osztályos gyerek történelemtanára, Dani bá “az antiszemitizmusról beszélt egész órán”, melyben az antiszemita támadások bemutatására Soros Györgyöt hozta fel példaként.

Kiderül továbbá az is, hogy ez nem egyedi eset volt, ugyanis a tanár “minden történelemórát arra használ fel, hogy

a neki kiszolgáltatott gyerekeknek politikai agitációt folytasson, kifejezetten lélekmérgezés célzattal.

Már odáig jutott, hogy az egyik órán az országban dúló diktatúrára tekintettel azt javasolta a kiskorú (!) tanulóknak, hogy aki teheti, vegyen egy minél messzebbre szóló repülőjegyet és végleg hagyja el az országot”.

A szerző azonban úgy folytatta, hogy

“kevesen tudják, hogy

a szülő nincs teljesen kiszolgáltatva az agymosást végző tanároknak, igazgatóknak,

mert egy pedagógus jogellenes, munkaköri kötelezettségét sértő tevékenysége miatt panaszt tehet az illetékes tankerületi központnak“.

A cikk megemlíti, hogy ebben a konkrét esetben a szülő élt a jogával és panaszt tett a tanár ellen. A központ kivizsgálta az ügyet, majd az iskola igazgatója megkérte a tanárt, hogy tartózkodjon az órákon a politikai vélemény nyilvánításától, melyre a tanár úgy reagált, hogy a jövőben pontosabban és precízebben fog fogalmazni.

A szerző végül megírta, hogy a feljelentő nem elégedett meg azzal, hogy figyelmeztetésben részesítette az igazgató a tanárt:

“A szülő nem volt megelégedve a válasszal, és közölte a központtal, hogy a tanár úr ígérete és az igazgató figyelmeztetése semmit sem ér. Dani bá ígérete arcátlan cinizmus, mert a tanár úr egyáltalán nem butaságból vagy figyelmetlenségből beszél ostobaságokat a tanórákon a tantárgy oktatása helyett, amit ezután is háborítatlanul folytathat, de most már a tankerületi központ tudtával. Hozzátéve, hogy így már érthető, miért is virít az iskola bejárata előtti járdaszakaszon (szeptember eleje óta háborítatlanul!) a “civil aktivisták” által odapingált szöveg, miszerint “Nem a Fidesz a főnök a tanteremben”.”

A cikk szerint végül a szülő kitartó munkája meghozta gyümölcsét, “a tankerületi központ biztosította a szülőt, hogy

a tanár úr nem fogja háborítatlanul folytatni a történelemórákon az Orbán-fóbiás propagandájával a gyermekek lélekmérgezését.

Erre a tanár úr figyelmét munkáltatóként nyomatékosan felhívták”.

Majd végül a cikk azzal zárul, hogy:

“Kedves szülők! Nincsenek teljesen kiszolgáltatva a bolsevik tudatú pedagógusoknak. Csak szólni kell a tankerületi központnak!”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!