Hadüzenettel ér fel Orbán példátlan lépése a szlovének felé

Forrás: Reuters

Nyílt titok egy ideje, hogy a Fidesz egyre inkább próbál beavatkozni a szlovén belpolitikába. Ezt azzal kezdték, hogy bevásárolták magukat a helyi médiába, később pedig anyagi támogatást adtak a Janez Janša vezette jobboldali SDS-nek.

Most szintet lépni látszik a szlovén szuverenitás elleni hideg hadviselés, Orbánék ugyanis olyan lépésre szánták el magukat, ami a teljes közép-európai régió stabilitására kihatással lehet. Miután nemrégiben egy szlovén hetilap, a Mladina olyan címlappal jelent meg, ami náci vezérként ábrázolja Orbánt – akihez az SDS-esek dörgölőznek -, a ljubljanai magyar nagykövet, Szilágyiné Bátorfi Edit a lap forrásai szerint diplomáciai jegyzéket írt a szlovén külügyminisztériumnak, melyben arra utasítja őket, hogy

a jövőben akadályozzák meg, hogy hasonló eset történjen az országban.

Nagyon úgy néz ki, Orbán nem éri be a magyar média bekebelezésével,

most már a szlovén sajtószabadságnak is hadat üzen.

mladina
Forrás: Mladina

A lépés – érthetően – óriási felháborodást keltett Szlovéniában. A Mladina rendhagyó módon ezután címlapján hozta le a teljes magyar jegyzéket, melyhez hozzáfűzték, hogy “a levél bizonyíték arra, hogy milyen súlyos a helyzet Magyarországon, és ezzel sürgősen kezdenie kell valamit Európának”.

“Egy ország, amely fel mer szólítani egy másik kormányt, hogy lépjen fel újságírók ellen, komoly biztonsági fenyegetést jelent az egész régióra”

– írták.

Szerencsére a szlovén kormánynak egyelőre sikerült higgadtan kezelnie a helyzetet. A Mladina szerint közölték Orbánékkal, hogy nem áll szándékukban beleszólni sem abba, hogy mi jelenik meg a lapokban, sem abba, hogy ki dolgozik a szerkesztőségeknél. Biztosak lehetünk azonban abban, hogyha nem hagynak fel Orbánék a szlovénok elleni durva támadásaikkal, annak hosszú távon nagyon súlyos következményei lesznek.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!