Váratlan fordulat: Puzsér már az LMP egy részének is kínos

Fotó: hirek.ma

Ha nem is az LMP országos szervezetének és elnökségének, de a zuglói szervezetnek mindenképpen. Ugyanis, a zuglói LMP – az országos pártszervezettel ellentétben – helyben kizárja az együttműködést a Jobbikkal és Puzsér Róbert támogatásával. Vida Attila, a párt zuglói szervezetének elnöke úgy nyilatkozott az Azonnalinak, hogy még nem döntötték el, kit szeretnének polgármester-jelöltnek.

Vida hangsúlyozta: ők csak és kizárólag „a zuglói politikai realitások ismeretében” döntöttek arról, hogy a Jobbikkal nem fognak együttműködni. Úgy vélik, a Jobbik megmaradt szavazótábora és a többi párt szavazótábora alapvetően nem kompatibilis egymással. Puzsér Róbert egyesületével pedig azért nem működnek együtt, mert

„nem észlelhető a létezésük Zuglóban”.

Ezen nem is csodálkozunk, csak annyit tennénk hozzá, hogy nem csak Zuglóban, de sehol sem nagyon érzékelhető, hogy léteznének, a közvélemény kutatások is erős leszakadást mutatnak Puzsérnál is, és az LMP-nél is. Puzsér eddig is csak az ordenáré pocskondiázásával tudott bekerülni a napi hírekbe.

Már csak arra leszünk kíváncsiak, hogy vajon a zuglói LMP-t és vezetőit is nyomdafestéket nem tűrő hangon fogja-e Puzsér kritizálni, mint ahogy azt tette a közvéleménykutató céget vezető Závecz Tiborral.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!