Páros lábbal beleszállt Orbánba Majka a koncertjén – erre fel fogják kapni a fejüket

Bécsi koncertjén félreérthetetlen utalást tett a Fidesz által gerjesztett gyűlölködésre a rapper.

Bécsben tartott koncertet Majka. Miközben Magyar vagyok című számát adta elő, a Nyugati Fény szerint váratlanul egy kemény monológgal szakította meg a dalt.

Az énekes/rapper szerint olyan dolgok miatt ölik egymást jelenleg Magyarországon, melyek miatt ő szégyelli magát. Mint mondta,

ő egy olyan Európában szeretne élni, ahol nem számít a bőrszín, a származás vagy a szexuális orientáció.

Majka szerint őt arra tanították, hogy próbáljon segíteni másokon, vagy ha nem tud, legalább ne ártson. “El lehet hinni, amit sugallni akarnak, de az ember a szívével dönt” – mondta az énekes.

A portál szerint kijelentése ugyanakkor érdekes, hiszen annak a csatornának az egyik arca (a TV2-nek), mely rendszeresen lejárató anyagokat jelentet meg az ellenzékről (pl. Vona Gáborról vagy Hadházy Ákosról), és megállás nélkül szidja Soros Györgyöt. Kíváncsian várjuk, vajon lesz-e következménye a rapper kijelentésének.

Az esetről készült videó itt megtekinthető, az érintett rész 0:58-tól kezdődik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!