Megmondta, hogy hol a hiba – meg sem akarták hallgatni

A kormány intézkedéseitől nem fog több gyerek születni – kommentálta Korózs Lajos az ATV Start című műsorában szerda reggel, hogy a Népjóléti bizottság fideszes többsége leszavazta az MSZP-Párbeszéd anyasági támogatás növelésére benyújtott javaslatát.

A baloldali-zöld szövetség nem csak a családi pótlékot emelné, továbbá egyszeri támogatásban is részesítené a gyermekvállalókat, és a már megszületett gyermekek napközbeni ellátásának kiterjesztését is szorgalmazza, de hiába: a kormánypárti képviselőket ez a lesújtó demográfiai adatok ellenére nem hatotta meg, és

már bizottsági szinten lesöpörték a gyermekvállalást ösztönző ellenzéki javaslatokat.

Pedig az Orbán-kormány büszkén hirdetett családpolitikai intézkedései ellenére minden mutatóban rosszabbul teljesítünk. A legfrissebb népesedési számok szerint 2018 januárjában megint kevesebben születtek, mint 2017 azonos időszakában, és a fogyás folyamatosnak látszik, mivel az úgynevezett termékenységi mutató is csökkenést mutat.

Ezekre a szomorú adatokra mondta a műsorban a szocialista szakpolitikus, hogy bár a demográfiában a több éves tendenciákat érdemes nézni, itt sajnos az a tendencia most már évek óta, hogy folyamatosan fogy a magyar. Például a termékenységi mutató, ami a szülőképes nők gyermekvállalási hajlandóságát mutatja, idén, tavaly és tavalyelőtt is csökkent Magyarországon.

Az okokról és a megoldásokról Korózs Lajos elmondta, hogy például 70 ezer óvodai és bölcsődei férőhely mínusz van ma Magyarországon, de ami ennél is jobban hiányzik, az a kismamákat illető jogbiztonság, főleg a kiszámítható munkaerőpiaci viszonyrendszer. Ezért

a szocialisták, ha rajtuk múlna, először is a munkatörvénykönyvet módosítanák úgy, hogy a gyermekvállalás miatt ne lehessen a négy, hat, vagy akár teljes munkaidős munkavállalástól megfosztani őket.

A Népjóléti bizottság MSZP-s elnöke szerint ma az a helyzet, hogy az édesanyák rettegnek attól, hogy vissza kell menni dolgozni, mivel a kormánnyal lepaktáló munkaadók vagy kirúgják, vagy kizsigerelik őket.

Forrás: Hírklikk

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!