Bajban van Tarlós: ez várható ősszel

Forrás: MTI/Kovács Attila

A fővárosi szavazók 53 százaléka szeretné, ha Tarlós István nem újrázhatna, jelenleg csak 31 százalék gondolja úgy, hogy leváltható a főpolgármester – derült ki a ZRI Zavecz Research Intézet kutatásából. Az állampolgári hitetlenség okát pedig lehetséges, hogy a pártok, vagy inkább a főpolgármester jelöltek viselkedésében érdemes keresni – a választók ugyanis nem tartják valószínűnek a teljes együttműködést.

Ebben nagy szerepe lehet Puzsér Róbertnek, aki úgy tűnik, szereti ha átázik a gatyája, mert most is szembe szélben végi a kisebbik dolgát.

Míg országosan sorban, egyre több helyen teljes ellenzéki megállapodás jön létre, ő még a fővárosi előválasztásból is ki akar hátrálni, és mindenáron indulni akar, miközben maximum a közvélemény kutató cégek pocskondiázásával tud némi figyelmet kelteni. Pedig, sokat és keményen kellene dolgoznia, mert

míg Karácsony Gergelyt budapestiek 38 százaléka támogatja, ő mögötte csak 5 százalékos tábor áll.

A kutatás szerint négy ellenzéki párt összefogásával már megszorítható, ötpárti együttműködéssel pedig stabilan verhető a Fidesz a fővárosban az önkormányzati választáson.  Ha külön indulnak a pártok, akkor a ősszel Budapesten a Fidesz 33 százalékos összesített eredményt mutatna fel, az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség 25 százalékot kapna, a többi kis párt pedig 1-4 százalékkal vérezne el a küzdelemben, miközben 26 százaléknyi bizonytalan szavazó nem tudja, kire szavazzon. Amennyiben viszont az LMP betársul a „balos hármashoz”, akkor a Fidesz eredménye minimálisan csökken 32 százalékra,  az MSZP, a Párbeszéd, a DK, illetve az LMP pedig összesen 33 százalékra erősödik.  A nyolc százalékos növekedés nagy részét a bizonytalanok adnák, ugyanis ebben a modellben, arányuk 20 százalékra csökkenne. Bár az LMP szavazók ugyan nem szavaznának át teljesen, de jelentős lenne az összefogás szívóhatása.

zavecz bp onko

 

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!