Végre a sarkára állt, és egyenesen fogalmazott: Orbánnak ez nem fog tetszeni

Az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber adott interjút a Népszavának, melyben a Fidesz felfüggesztéséről kérdezték:

“A felfüggesztés azt jelenti, hogy minden jogodat elveszíted a párt testületeiben. Ez volt a politikai gyűlés világos döntése” – közölte Weber.

Az EPP frakcióvezetőjét kérdezték arról is, hogy mi a véleménye a Fidesz kommunikációjáról, miszerint a magyar kormánypárt úgy nyilatkozott a felfüggesztésről, hogy azt ők kérvényezték a Néppártban és kijelentették:

“őket nem lehet kizárni, felfüggeszteni, saját maguk döntöttek így”.

Weber a Fidesz félretájékoztató kommunikációjára azt mondta:

“13 tagpártunk kérte, hogy tegyük világossá a külvilág számára: az EPP az értékek pártja. Nem tudom befolyásolni azt, hogy ezt ki hogyan kommunikálja. Mindenki úgy magyarázza, ahogy akarja.”

Arra, miszerint a néppárti három bölcs mintájára megalakult a Fideszes három bölcs, akik a magyar kormánypárt szerint az EPP vizsgálóbizottságával fognak tárgyalni, Weber csak annyit mondott:

“nem szeretném kommentálni. A párt állásfoglalása világosan fogalmaz.”

Tehát Manfred Webernek határozottan más a véleménye a Fidesz felfüggesztéséről, mint amit a kormánypárt állít magáról. Egyértelműen félremagyarázzák a dolgot, úgy tesznek mintha a felfüggesztés egy jelentéktelen dolog lenne, miközben súlyos vereséget szenvedtek és továbbra is kérdéses, hogy a párt tagjai maradhatnak-e.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!