Javaslatot tett Weber: Orbánnak vége, ha ez életbe lép

Mintha Orbánra szabta volna javaslatát a Néppárt csúcsjelöltje.

Tekintélyes jogászokból, tagállami legfelsőbb bírákból és alkotmánybírákból, valamint az EU Bíróságának egykori tagjaiból álló kilencfős testületet hozna létre Manfred Weber, melynek legfőbb feladata az lenne, hogy ellenőrizze a jogállami elvek érvényesülését – derül ki a politikus egy német lapnak írt esszéjéből.

A testület kétévente vizsgálná, hogy mennyire érvényesül a jog uralma és a bíróságok függetlensége. Célja az lenne, hogy kiszűrje a korrupció veszélyét és segítsen biztosítani a szabad sajtó működését. Jelentést tenne, és az alapján javaslatokat is megfogalmazna a feltárt gondok megoldására. Eszerint a testületnek lehetősége lenne

egy “sárga” és egy “piros lap” felmutatására.

A sárga arra vonatkozna, ha a testület szerint egy tagállam esetén alapos a gyanú, hogy sérül a jogállamiság, a pirosat pedig a komoly, súlyos sérülés esetén alkalmaznák. Ha a jelentés alapján az EU bíróságánál elmarasztaló ítélet születne, úgy automatikus szankciók lépnének életbe az adott tagállammal szemben. Ezeket a javaslat szerint csak az EP vagy az Európai Tanács többségi, adott esetben minősített többségi döntésével lehetne megakadályozni.

Weber arra is javaslatot tett, hogy a hitelminősítő intézetek mintájára hozzanak létre egy “jogállami hitelképességi” mutatót, melyet összekötnének az EU-s támogatások kifizetésével. Amennyiben egy tagállam közigazgatásában súlyos korrupció mutatkozna, illetve a médiumok nem tudnák szabadon végezni a munkájukat, akkor akár

a teljes támogatást visszatarthatnák vagy megvonhatnák tőlük.

Ha Weber javaslata megvalósul, jelentős politikai veszteséget szenvednének el Orbánék, hiszen a miniszterelnök autokráciáját jelenleg jelentős részben az uniós támogatások segítségével tartja fent.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!