Ebből nem állnak talpra: totálisan kivégezték őket

Nagyon úgy tűnik, hogy eljött az elszámoltatás ideje Szombathelyen.

Óriási botrány volt tegnap a szombathelyi közgyűlésben. Emlékeznek, ez az a köztestület, ahol az alpolgármester oldalváltásával nemrégiben kisebbségbe került a helyi Fidesz. Ettől a fejleménytől legutóbb olyannyira kiakadtak a hatalom helyi emberei, hogy egymás szavába vágva migránspártizták az ellenzékieket, a polgármester pedig még odáig is elment, hogy egy szobanövénnyel torlaszolta el az ülésterembe vezető ajtót.

Úgy tűnik, ez nem hatotta meg az ellenzéket, most ugyanis olyat tettek, amit korábban soha:

visszahívták a fideszeseket az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiból és igazgatótanácsaiból, és ellenzékiekkel töltötték fel azokat.

Forrás: Index/Nyugat.hu

A lépést azzal indokolták, hogy szeretnék, ha az ellenzéknek végre lenne ellenőrzési lehetősége a közpénzt is használó cégeknél. Egy jogállamban ez persze teljesen természetes lenne, Puskás Tivadar fideszes polgármester mégis úgy fogalmazott:

szerinte az ellenzék “posztbolsevik puccskísérletet” hajtott végre.

Az tény, hogy alaposan megszívatták őket, a hírek szerint pl. a saját szájuk íze alapján tervezik átalakítani a város költségvetését. Emellett a nagy bevándorlózás miatt egy hivatalos migrációt vizsgáló bizottságot is fel akarnak állítani, hogy végre kiderüljön, mekkora az állítólagos veszély a városban, és hogy mit tett ezidáig a Fidesz ennek a veszélynek az elhárításáért.

Kisebbségbe kerültek a fideszesek Szombathelyen, erre olyan szánalmasat tettek, mint még soha

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!