Egyre gyengül a befolyása, káosz a fideszes önkormányzatoknál

A rabszolgatörvény elutasítása olyan mértékű az ország lakossága körében, hogy az önkormányzatok sorra hoznak olyan határozatokat, amelyben kimondják, hogy az önkormányzati cégek dolgozóira nem fogják alkalmazni a plusz 400 óra túlmunkát.

Persze, egy önkormányzati képviselő, egy polgármester mindig közelebb áll az emberekhez, és jobban ismeri a véleményüket, mint a pulpituson pöffeszkedő Kövér László. Az önkormányzati tiltakozás végül oda vezetett, hogy

Szombathelyen a Fidesz teljesen el is vesztette a többségét az önkormányzatban,

most pedig Vattamány Zsolt Erzsébetváros fideszes polgármesterének fájhat a feje, ugyanis

Erzsébetváros is nemet mondott a rabszolgatörvényre!

Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata keddi ülésén megtiltotta a rabszolgatörvény alkalmazását a VII. kerületi önkormányzati cégekben! Igaz, Vattamány Zsolt fideszes polgármester és a Fidesz-frakció tagjai nem támogatták az erre vonatkozó indítványt, az ellenzéki képviselők közül azonban mindenki igen, így az többséget kapott.

Az elfogadott határozat utasítja az Önkormányzat tulajdonában álló cégeket arra, hogy ne alkalmazzák a rabszolgatörvény rendelkezéseit, azaz a naptári évenként 250 óra, kollektív szerződés esetén 300 óra rendkívüli munkaidőt ne lépjék túl, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeretet ne alkalmazzanak.

Úgy tűnik, hogy a rabszolgatörvény bevezetése egy totális kudarc lett a Fidesz számára, semmit nem hozott a konyhára, annál többet vitt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!