Kiderült róla az igazság: csak egy ötlettelen felcsúti suttyó

Bár Orbánt zseninek tartják hívei, azonban ha jobban a kulisszák mögé nézünk, akkor nem látunk mást, minthogy Magyarország

pár éves csúszással Putyin rezsimjét másolja.

Ennyit a zseniális államférfiról, akinek szellemi teljesítménye csak arra elég, hogy Putyin módszereit másolja le szolgaian. Ő maga nyilatkozta anno, hogy tele van Európa Putyin “pincsijeivel”,  mára ő lett a leginkább lógó nyelvvel lihegő ölebe az orosz medvének.

Legutolsó akciója, a Magyar Tudományos Akadémia teljes ellehetetlenítése sem más, mint az Oroszországban alkalmazott módszer hazai végrehajtása, ott öt évvel ezelőtt lépték meg, szinte ugyanezt. Putyin nyolc nap alatt verte szét az Orosz Tudományos Akadémiát (RAN), és az egész “reformnak” ott is kulcseleme volt, hogy ki kezelje az akadémia vagyonát. Ott létrehozták a a korábbi pénzügyminiszter-helyettes vezetésével a Tudományos Szervezetek Szövetségi Hivatalát.

Így teljesen megszűnt az akadémia önállósága, csakúgy mint itthon.

Bár az újkori magyar történelemben inkább Rákosira volt jellemző, hogy orosz (pardon, szovjet) mintára hajtson végre valamit, ezt a hagyományt Orbán is felelevenítette. Pár évvel ezelőtt a civil szervezetek kerültek a célkeresztjébe, és a civileket megbélyegző törvény is majdhogynem az orosz, hasonló törvény fordítása, tartalmilag mindenképpen.

A cél egyértelmű és világos:

meg kell szüntetni azokat a szellemi központokat, amelyek tudásukkal veszélyt jelenthetnek Orbán hatalmára.

Még akkor is, ha a civil és szellemi elit kinyírása az ország végleges leszakadásához vezet. Reformkori nagyjaink, akiknek köszönhető például a most szétvert MTA is, mintha más alapokról indultak volna. Ők államférfik voltak.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!