Orbán nőnapi ajándéka: “őszinte” vallomást tett nekik

Fotó: MTI/EPA

Nőnap alkalmából tartott háttérbeszélgetést Orbán Viktor miniszterelnök, melyre több női újságírót is meghívott – közölte a 444.hu. A nőnapi beszélgetésen, melyen a miniszterelnök volt az ‘ajándék’, szóba került az Európai Néppárttal kapcsolatos téma, az MTA sorsa és Mészáros Lőrinc hihetetlen meggazdagodása is.

A kormányzati plakátkampányról, melyen Jean-Claude Juncker és Soros György arcképe látható, Orbán azt mondta, nem gondolta volna, hogy ekkora botrány lesz belőle. Sejtette, hogy nem lesz mindenki boldog,

“de ebből casus bellit csinálni túlzás”.

A miniszterelnök elmondása szerint azt mérlegelik a Fideszen belül, hogy hol is van a párt helye az unión belül. Hozzátette, hogy “többen is tárt karokkal várnak minket. (…) mindig lehet alakítani valami újat”.

“Engem Magyarországon kívül más nem érdekel, nem európai politikus vagyok”

– jelentette ki Orbán.

Az MTA körüli botrányról kifejtette, hogy a kormánynak nem célja elvenni az Akadémia vagyonát, ez csak a kutatás finanszírozásának átalakításáról szól. Szerinte

“mégiscsak egy polgári kormány vagyunk, ez a különbség a komcsik meg köztünk.”

A meghívott újságírók kérdezték a miniszterelnököt legjobb barátja, Mészáros Lőrinc meggazdagodásáról is, melyre Orbán úgy reagált, hogy az olyan listákon, melyeken a leggazdagabbakat mutatják be, csak nevetni szokott.

 “mind vicc, ami oda van írva.”

Ráadásul szerinte azok a felvetések sem helytállóak, hogy Magyarországon oligarcharendszer lenne:

“senki szegényedését és gazdagodását nem intézem, ez nem az én dolgom. Nekem a kevésbé jómódúakkal van dolgom.”

Majd hozzátette, hogy az elmúlt években ugyan úgy gazdagodtak meg baloldali üzletemberek is, mint jobboldaliak, csak azokat a sajtó nem mutogatja.

Orbánt kérdezték végül Simicska Lajosról is, de a miniszterelnök nem volt hajlandó beszélni róla, csupán annyit fűzött a témához, hogy a választások óta nem beszélt vele, de sok sikert kíván neki a jövőben.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!