Nem harcolni, együttműködni akarnak

Tóth Bertalan
A közép-kelet-európai szociáldemokrata pártvezetők harmadik csúcstalálkozóján ismertette az MSZP elnöke pártja Európai Parlamenti programját a csehországi Hradec Královéban pénteken. A három napos rendezvény egyben a kormányzat pozícióban lévő Cseh Szociáldemokrata Párt kongresszusa is.

Élő facebookos bejelentkezésében a Haza, Szeretet, Európa nevet viselő programról azt mondta, ez a szociális Európáról, az európai, köztük a magyar emberek mindennapi életéről szól. „Arról, hogy a béreket hogyan tudjuk felzárkóztatni, hogyan tudjuk elérni a közös minimálbért, a minimálnyugdíjat, hogyan tudjuk elindítani a szociális bérlakásprogramot” – ismertette a fő pontokat. Tóth Bertalan a bejelentkezésében ha közvetve is, de kitért az Orbán-kormány Európa-ellenes magatartására is, mikor arról beszélt, hogy

az európai közösség nem a nemzetek küzdelméről, hanem a nemzetek, köztük a magyar emberek együttműködéséről szól.

A háromnapos találkozó témája egyébként éppen az, hogy hogyan tudnak az európai szociáldemokrata erők összefogni a szociális Európáért a szélsőséges és populista pártok ellen, akik az európai közösséget nem összetartani, hanem szétfeszíteni akarják.

A találkozón Tóth Bertalan mellett pénteken felszólalt Miloš Zeman cseh államfő, Jan Hamáček, a ČSSD pártelnöke és cseh belügyminiszter, valamint Frans Timmermans, az európai szocialista pártcsalád EP-csúcsjelöltje is.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!