Polt remeghet, mint a kocsonya: sortűz alá vette az ügyészséget az Európai Bizottság

A testület országjelentésében azt írta: a magas szintű visszaélések esetében gyakorlatilag nincs ügyészségi fellépés.

Lefordítjuk: ezek szerint már az Európai Bizottság szerint is falaz Polt Péter legfőbb ügyész a magyar kormányfőnek. A jelentésben azt írták: a kormány átláthatósága és elszámoltathatósága már az uniós tagság kezdete, 2004 óta romlik, de látványosan csak 2013 után kezdett zuhanásnak.

A meghívásos pályázatok aránya tekintetében ugyan elismerték, hogy az a megfelelő szintre süllyedt, azt azonban továbbra is nehezményezik, hogy feltűnően magas azoknak a közbeszerzéseknek az aránya, ahol csak egy pályázó van (magyarán az állam eleve célzottan egy személyre írja ki őket – a szerk.). Hozzátették azt is, hogy a decemberben megszavazott “közigazgatási bíróságokat” (értsd: fideszes pártbíróság) is vizsgálat alá vették, hogy megfelelnek-e a jogállamiság követelményeinek.

A magyar gazdaság helyzetével kapcsolatban azt mondták: lassulást várnak, a növekedés szerintük két és fél százalékra fog csökkenni. Mint írták, ahhoz, hogy tartható legyen az eddigi tempó, a kormánynak ösztönöznie kéne a termelékenységet.

Saját magát buktatta le Polt, beismerő vallomást tett

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!