Újabb pofon Orbánnak: független intézet szerint is csak zülleszti az országot

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Tavaly a kormány sikeres hadjáratot folytatott a Soros György által alapított egyetem, a CEU ellen. Kifejezetten ez ellen az egyetem ellen hozott jogszabályoknak, illetve a kormány közönyének köszönhetően a CEU tavaly Budapestről Bécsbe költözött.

A Quacquarelli Symonds (QS) minden évben nyilvánosságra hozza a világ összes egyetemének a rangsorát. A 2019-es rangsort február 26-án tette közzé a QS, melyben igen előkelő helyen szerepel a Magyarországról elüldözött CEU – közölte a 444.hu.

“A CEU 41. helyezést ért el a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok, és 44. helyezést a filozófia, valamint a szociálpolitika és közigazgatás területén”

– közölte a Central European University.

“Történelemből az első száz, szociológiából az első 150, míg közgazdaságtan és ökonometria tárgyakból, valamint jogtudományból az első 200 legjobb egyetem között szerepel.

Az egyetem összesen hét tárgyból lett Magyarország legjobbja.”

– tették hozzá.

Orbánék folyamatosan támadták az egyetemet és nem írták alá a magyarországi működésükhöz szükséges papírokat, pedig a független felmérés szerint a CEU több tudományterületen is Magyarország legjobb egyeteme volt, képzései közül pedig három szerepel a világ legjobb 50 felsőoktatási képzést nyújtó intézmények között.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!