Brutális: beismerte a választási csalást élő adásban Szijjártó – a BBC riportere csak tátogott

A külügyminiszter a BBC-nek adott interjújában szólta el magát.

Interjút adott a BBC Hard Talk nevű közéleti beszélgetős műsorának Szijjártó Péter. A külügyminisztert Stephen Sackur riporter többek között az EP-választásról és a kormány óriási botrányt kavart Soros-Juncker-ellenes plakátkampanyáról kérdezte.

A miniszter már rögtön az elején elszólta magát. Mint mondta,

a plakátok azért vannak kint, mert kampányidőszak van.

A riporter erre rákérdezett, hogy akkor miért nem látunk egyiken sem pártlogót, mire Szijjártó azzal próbálta kivágni magát, hogy a kormánynak kötelessége elmondani, hogy mik vannak hatással az állampolgárok életére.

Ismeretes, a kormány évek óta úgy folytat a kormánypártok politikáját népszerűsítő politikai kampányokat, hogy közben azokat társadalmi célú hirdetésnek (tch) álcázza. A tch-k célja, hogy olyan információkkal lássa el a társadalmat, amelyek közérdekűek, vagyis általuk az állampolgárnak nagyobb lehetősége nyílik a tájékozottabb, kiegyensúlyozottabb életre. A politikai célú hirdetés azonban nem ilyen, és ezt Szijjártó is pontosan tudja. Amit a kormány folytat a mi pénzünkből,

az színtiszta politikai propaganda,

melyet ráadásul úgy folytat, hogy a kiapadhatatlan források – a legfrissebb elemzések szerint – legalább húszszoros versenyelőnyhöz juttatják az ellenzéki pártokkal szemben. Az ellenzéknek önmaga népszerűsítésére lényegesen kevesebb jut, ők ugyanis csak politikai kampánytámogatást tudnak erre a célra fordítani.

Amit Szijjártó mondott tehát a BBC-ben, az nem más,

mint a választási csalás nyílt beismerése.

A miniszter is megérezhette, hogy ezúttal túlságosan megeredt a nyelve, elkezdte ugyanis a szokásos kommunikációs menekülőútra, Soros Györgyre és állítólagos tervére (amiről a Fidesz egykori kampánytanácsadója, George Birnbaum nemrégiben beismerte, hogy hazugság – a szerk.) terelni a szót, mely szerint migránsok millióival akarja elárasztani Európát. Sackur azzal vágott vissza, hogy a plakátok hazudnak,

és Szijjártóék “egy párhuzamos univerzumban élnek”.

A miniszter szavai alátámasztására felhozta Soros “publikációját”, melyben az üzletember elvileg vázolta ördögi tervét, a riporter azonban ezt is abszurdnak nevezte, az ugyanis csak idéz Sorostól, de bizonyítékot nem hoz arra, hogy létezik ok-okozati összefüggés a milliárdos és a nemzetközi migráció között.

Az interjú hátralevő részében is tovább brillírozott a külügyminiszter: a CEU költözését “fake news”-nak nevezte, az Elios-ügyről pedig, hogy mennyit kell a miniszterelnök veje után visszafizetnie majd a magyar adófizetőknek, mindössze annyit mondott:

fogalma sincs, az nem az ő területe.

A videót itt megtekinthetik:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!