Eluralkodott a paranoia – Ádernek megremegett a bajusza

A Népszava beszámolója alapján, a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent egy módosítás, ami szigorítja a képviselők bejutását a köztársasági elnök hivatalának helyet adó Sándor-palotába.

A módosítás egyik fő oka talán az lehet, hogy a hatalom szeretné elkerülni a hasonló botrányt, mint ami az MTVA székházban volt. Így a most életbe léptetett korlátozások előírják például azt, hogy

az érkező országgyűlési képviselőknek a belépésnél le kell adniuk a “kép -és hangrögzítésre alkalmas eszközöket”, amiket a látogatás végéig őrzött helyen tárolnak majd.

Tehát ezzel kiküszöbölnék, hogy élőben közvetítsék a képviselők telefonjaikkal mindazt, ami a Sándor-palotában történik.

Ha a képviselő nem adja le mobilját, akkor egyszerűen megtagadhatják a belépését.

Az ORFK továbbá előírta azt is, hogy a politikus “képviselői feladataival összefüggésben, a  képviselői igazolványának felmutatása mellett, az utasításban foglalt feltételekkel léptethető be a Sándor-palotába.

A képviselő érkezéséről az őrség haladéktalanul köteles értesíteni a főigazgatót a képviselő fogadása érdekében. A fogadó személy megérkezéséig az őrség gondoskodik arról, hogy a képviselő az erre a célra kijelölt helyen várakozzon”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!