Valami készül: nagy a mozgolódás az EU-ban, hatalmas bajba került Orbán

Bár sok mindent elnéztek már neki korábban, ezúttal könnyen lehet, hogy csúnyán elszámolta magát a kormányfő.

Sok mindennel lehet kritizálni az Európai Uniót, kell is, bőven van min javítania a szervezetnek. Teljesen jogos például, amikor azt hozzák fel ellene, hogy milyen lassú, bürokráciával terhelt gépezet, ami miatt gyakran alkalmatlan arra, hogy hatékonyan reagáljon az európai színtér változó kihívásaira.

Elég csak arra gondolnunk, hogy 8 évébe telt, mire eljutott odáig, hogy elindítsa a hetes cikkely szerinti eljárást a magyar kormánnyal szemben, holott már hosszú évek óta nyilvánvaló volt, hogy Orbánék módszeresen aláássák azokat az értékeket, amelyekre az EU épült.

Azt is fel lehet hozni ellenük, hogy sokszor fontosabb nekik, hogy az EU magországainak gazdasági érdekeit ne érje kár, mint az, hogy kiálljanak az említett értékek mellett. Mindaddig elnézik pl., hogy Orbán jogfosztottságban tartja a magyar uniós állampolgárokat, amíg a nyugat-európai multicégeknek biztosítja a lehetőséget, hogy lerabolhassák az olcsó magyar munkaerőpiacot.

Most valami mégis megváltozni látszik, az utóbbi időszakban ugyanis feltűnően aktívvá vált az EU a kormánnyal szemben. Hogy valami készül, azt jelzi, hogy az Unió költségvetési ellenőrző bizottsága a minap berendelte Polt Pétert az Elios-ügy miatt, a legújabb hírek szerint pedig az Európai Néppártban – Orbán frakciócsaládjában –

rendkívüli frakcióülést kezdeményeztek a miniszterelnök új plakátkampánya miatt.

Mint ahogy arról többször is beszámoltunk, alaposan sikerült kivernie a biztosítékot a kormányfőnek, miután a civil Soros mellett Jean-Claude Juncker EB-elnökbe is beleszállt a szokásos kék plakátjain. Valószínűleg megérezte, hogy ezúttal elvetette a sulykot, és valami készülődik ellene a háttérben, ennek szólhat, hogy

Kósa Lajos anyjának cége váratlan hirtelenséggel lemondott egy több százmilliós uniós támogatásról.

Orbán valószínűleg elkezdte forrónak ítélni a helyzetet, és ezért rendelt el teljes stoppot a NER szokásos korrupciós gyakorlatában. Nem segíti a helyzetét a tegnapi hetes cikkelyről szóló EU-vita sem, ott ugyanis már közel az uniós tagállamok fele tiltakozott a magyar helyzettel kapcsolatban. Jelzi, hogy mekkora slamasztikába került a Fidesz, hogy a vita egyik legaktívabb képviselője Michael Roth német külügyi államtitkár volt (a németek eddig hagyományosan visszafogottak voltak Orbán túl nyílt kritizálásában az itthon jól teljesítő autóipari óriásaik miatt).

Roth most azonban kifejezte: komoly problémái vannak Merkeléknek azzal, hogy Orbánék mára ott tartanak, hogy

állami pénzből uszítanak az Európai Bizottság elnöke ellen.

Az államtitkár elmondta, még az uniós választások előtt szorgalmazni fogja, hogy vegyék napirendre a magyar sajtószabadság helyzetét, amit kritikán alulinak minősített.

Úgy tűnik tehát, hogy ezúttal alaposan elszámolta magát a kormányfő, és túljátszotta a lapjait, mert valami nagyon megindult a háttérben. Kíváncsian várjuk, hova futnak ki a dolgok.

4 ok, ami megbuktathatja Orbánt – elindult a visszaszámlálás?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!