Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal őrjöngött Orbán legnagyobb trollja

Fotó: hirek.ma

“Javaslom Závecz Tibornak, hogy takarodjon el a halál f@szára, és ott kutakodjon” – írta a Facebook oldalán egy hosszas bejegyzésben Puzsér Róbert, megharagudva a közvélemény kutatóra, mert merészelte publikálni azt a kutatási eredményt, amely szerint Karácsony Gergelynek van a legnagyobb esélye leváltani Tarlós Istvánt a főpolgármesteri székből.

Egy baj van az LMP bayerzsoltjának a kifakadásával, hogy ezt a véleményt nem Závecz mondta, hanem a Budapestiek. Úgyhogy

Puzsér nagyjából a vele nem szimpatizáló Budapestieket küldte el melegebb éghajlatra.

Ez a szerencsétlen média troll,aki azzal szerzett magának ismertséget, hogy egy tehetségkutatóban hasonló stílusban kritizált mindenkit aki a szeme elé került, egyáltalán nem érti a közvélemény kutatásokat. Azt kifogásolja, hogy még el sem kezdődött a kampánya, még nem ismertette a programját, és mégis kihoztak eredményeket.

Kedves Róbert, megpróbálom elmagyarázni azon a szinten, amit ön is megért két kezeletlen dühkitörése közben: egy kutatás a pillanatnyi állapotot mutatja. Majd egy későbbi kutatás, ami a programismertetés után fog készülni, bizonyára más eredményt fog mutatni, abban már szerepelni fog az ön programjáról kialakított vélemény is.

De ne kerülgessük a forró kását! Puzsér egyszerűen berezelt, mert rájött, hogy a televíziós ismertsége nem váltható át automatikusan szavazatokra! Mindenképpen el akarja kerülni a nagy valószínűséggel vereséggel járó előválasztást, ami alapján vissza kellene lépnie a jelöltségtől. Ezt pedig, ahogy látjuk semmiféle képpen nem akarja megtenni, még ha szembe is megy a választói akarattal!

Eléggé érthetetlen, hogy miért egy, a politikai térfélen kívül lévő kutatónak üzenget, hogy nem fog részt venni az előválasztáson. Csak akkor érthető ez, ha már nincs semmi más kibúvója, ha kreálni kell egy mondvacsinált indokot, hogy mégiscsak elindulhasson Karácsony Gergely ellenében is a választáson. A legárulkodóbb mondat a bejegyzésből:

“Aztán ha nem nyerek, és Tarlós István marad a főpolgármester”

Sigmund Freud talán többet tudna mondani a tudatalatti spontán elszólások lélektanáról mint mi, de a dolog minimum elgondolkodtató. Állandóan egy vicc jut eszembe Puzsérról:

A mindig dühös kismalac egy nap találkozik az erdőben a jó tündérrel.
– Óh, kismalac szeretnélek felvidítani, hogy elmúljon a haragod, teljesítem egy kívánságod! Mi legyen az?
– Dögölj meg! – válaszolja a kismalac.

Hát ennyit Puzsérról, aki úgy tűnik akarva-akaratlanul, Orbán malmára hajtja a vizet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!