Orbitális hazugságon kapták Schmidt Mária lapját: semmi nem volt igaz amivel mocskolták a gimnazista lányt

A Nagy Blankáról terjesztett álhíreik miatt helyreigazítást tett közzé kedden a kormányzsurnál ex-Schmidt Figyelő, amit az üzletemberként is működő Mária nemrég ájtatos klarisszaként ingyen adományozott a Varga-bukta Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak.

Mint írják: “a Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz”.

2018-ban 109 helyreigazítási pert vesztett a kormánysajtó; ha így folytatják, akkor ez a szám idén sem lesz kevesebb.

„Az elmúlt héten kapta meg a sajtó-helyreigazítási kérelmet a Ripost, a Figyelő, az Origo és a Lokál” – nyilatkozta a Népszavának korábban a diáktüntetőt védő Litresits András.

A hazugságok először a Ripostban jelentek meg ugyanis, és onnan vette át azonnal a többi. Ezzel öt napot kaptak megjelentetni egy-egy helyreigazító közleményt.

Egyelőre sem a Ripost, sem az Origó sem a Lokál nem közölte a kötelezett helyreigazítást – ennek hiányában pedig per indulhat ellenük.

A cikk eredetileg a szabadhir.hu portálon jelent meg: Megbukott Schmidt Mária lapja a gimnazista Nagy Blankával szemben címmel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!