Ilyen is csak Magyarországon történhet – mindenki kitüntetést kapott, csak az nem, aki érdemelte volna

Forrás: Index

12 rendőrt kitüntettek a múlt heti fogolyszökéssel összefüggésben. A piszkos munkát elvégző civilt nem.

Nem tünteti ki azt a mercedeses civilt az országos rendőrfőkapitány, aki a nyilvánosságra hozott felvételek alapján sokat tett azért, hogy sikerüljön megállítani a szökött foglyot – közölte az Index. A portál bemutatta azt az emailben megfogalmazott kérdést, amit elküldött a BRFK sajtóosztályának, idézzük:

“Kap-e valamilyen elismerést az a civil, akinek Mercedesébe a fogoly át akart szállni, és ez a civil lefogta a rab kezét és dulakodott vele?”

A rendőrség válasza meglehetősen szűkszavúra sikeredett:

“Nem.”

Emlékezetes, a 32 éves, Zoltán nevű férfi a hétvégén újságíróknak azt nyilatkozta: a hátsó ülésen lánytestvére ült, amikor a fegyverrel hadonászó rab feléjük szaladt, és be akart ülni a lány mellé. A férfi ezt nem hagyta, kiszállt a kocsiból és dulakodni kezdett a támadóval. A felvételek szerint leszorította a vállát és a fegyvert tartó kezét, a rendőröknek pedig azt üvöltötte: “lőjék már le!”.

Végül sikerült felülkerekednie a rabon, aki ezt követően elmenekült, nem sokkal ezután lőtték le. Zoltán azt nyilatkozta a fogolyról:

“teljesen őrült volt a tekintete, sosem fogom elfelejteni.”

Az Index a rendőrség válaszából arra következtet, hogy azért nem kapott kitüntetést Zoltán, mert nem akarnak senkit arra biztatni, hogy szembeszálljon egy kezében fegyvert tartó emberrel. Érdekesség, hogy azt a biztonsági őrt mégis kitüntették, aki miatt egyáltalán az egész mizéria kialakult, mivel ő volt az, akitől a szökött rab elvette a fegyverét.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!