Erős jelentést adtak ki, teljesen a fejére omlasztja Orbánnak a hazugságait

Talán mégsem olyan súlyos a helyzet menekültfronton, mint ahogy azt a Fidesz előadja a birkáinak.

Durván lebuktatta Orbán hazugságáradatát az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal éves jelentése. 2018-ban összesen 634 700-an kértek nemzetközi védelmet az EU 28 tagállamában, ami újabb tíz százalékos csökkenést jelent az előző év 44 százalékos zuhanásához képest. Ez annyit jelent, hogy

a menekültkérelmek száma lényegében már a 2015-ös menekültválság előtti szinthez képest is csökkent.

2014-ben 641 ezer kérelem érkezett, 2015-ben és ’16-ban 1,4 és 1,3 millió. A kérelmek tehát néhány év alatt már több mint a felére csökkentek. Ez durván ellentmond Orbán apokaliptikus demagógiájának, amire a 2019-es EP-választásokat – a tavalyi országgyűlési kampányhoz hasonlóan – felépítette, miszerint a Fidesz az egyetlen, ami megvédhet minket a muszlimok inváziójától.

A jelentés szerint ráadásul az arányok is átalakulni látszanak, a menedékkérők között egyre nő azoknak a száma, akik legálisan léptek az EU területére, ergo az illegális bevándorlás is jelentősen elkezdett visszaszorulni. A Frontex egy korábbi elemzése szerint az illegális határátlépések száma 2015-höz képest 92 százalékkal csökkent.

Néhány napja már írtunk róla, hogy úgy tűnik, mindezek ellenére sem a menekültpropaganda Orbánék legnagyobb hazugsága az utóbbi évekből, a rezsicsökkentés a jelek szerint még azon is bőven túltesz, erről bővebben itt olvashatnak:

Az évszázad átverése: hazudtak délben meg este, hatalmasat buktak rajta a magyarok

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!