Olyannal üggyel akarták besározni, amiről kiderült, hogy nincs is

Fotó: Népszava

Nem tudta a Fidesz megbocsájtani Botka Lászlónak, hogy miniszterelnök jelöltséget vállalt a baloldalon, és hogy nem tudják tőle elhódítani Szegedet. Így hát a jól bevált lejáratókampányba kezdtek, és ebben bevetettek egy valamikori szocialista politikai botrányhőst is, hogy kavarja meg egy kicsit a fekáliát.

Tavaly november végén feljelentést tettek Botka László ellen a Szeviép-ügyben. A feljelentő, Szabó Bálint hivatásos szarkavaró ,a Szeviép egyik  korábbi beszállítója állítása szerint 2008-ban vezető szegedi szocialista politikusok a Szeviép-vezérekkel közösen elhatározták, hogy a vállalkozáson keresztül milliárdokat fognak ellopni a helyi nagyberuházások során. A csődbűntett kivizsgálást a NAV kapta meg feladatul, azonban most az Átlátszó kérdésére, hogy hol tart az ügy,  a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága röviden csak annyit írt:

Igazgatóságunk a kérdésében szereplő feljelentés elutasításáról határozott.

Feljelentés pedig akkor szoktak elutasítani, ha már rögtön a legelején látszik, hogy nincs szó semmiféle bűncselekményről, ha a napnál is világosabb, hogy légből kapott az egész beadvány.

Mindenesetre ez annyira elég volt, hogy elkezdhessenek sarat dobálni Botkára, az összes médiájukon elmondják, hogy feljelentették. Valószínűsíthetjük, hogy a feljelentés elutasításáról mélyen hallgatni fognak. Amit akartak elérték.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!