Meghökkentő titokra derült fény: mindenkit csőbe húzott Orbán

Parlamenti jegyzőkönyv bizonyítja, hogy korábban semmi baja nem volt Orbánnak a Jobbik zsidólistázásával.

Egyre bőszebben sorozza a Fidesz az összellenzéki együttműködést. A centrális erőtér (a megosztott ellenzék stratégiája) azon múlik, hogy Orbánnak sikerül-e megtartania a baloldal és a(z egykori) radikális jobboldal közötti ideológiai távolságot. Amennyiben sikerül, az ellenzéki szavazók ismét szétszórnák szavazataikat, ami újabb behozhatatlan előnyhöz juttatná a Fideszt (az elmúlt 9 évben ez – és a rájuk szabott választási rendszer – biztosította kétharmados túlsúlyukat).

Egy korábbi elemzésünkben már írtunk arról, hogy vajon vállalható-e, hogy a demokratikus ellenzék összefogjon a korábban antiszemita, cigányellenes és egyéb szélsőséges nézeteket valló radikális jobboldallal. Ebben arra jutottunk: muszáj vállalni a kockázatot, és a demokrácia helyreállítása érdekében meg kell előlegeznünk a Jobbiknak a bizalmat, hogy néppártosodása és mérséklődése őszinte változásból és meggyőződésből, és nem puszta taktikai megfontolásból fakad.

Tényleg megváltozott a Jobbik, vagy csak szerepet játszik? Kérdések és válaszok

Azt, hogy mennyire retteg Orbán a centrális erőtér összeomlásától és a szocialista-Jobbik együttműködéstől, jól mutatja, hogy a korábbi évektől merőben eltérően mennyi időt szánt hétvégi évértékelőjében az összefogás szapulására. Beszédében még attól sem riadt vissza, hogy egyfajta

kommunista-náci koalícióként hivatkozzon az MSZP-Jobbik összefogására.

Karácsony Gergelynek is nekiesett, aki szerinte egy interjújában (ami valóban ritka rosszul sikerült) egyenesen mosdatta a nácikat, miután a műsorvezető kérdésére azt mondta: nem számít nácizmusnak Gyöngyösi Márton egykori parlamenti felszólalása, melyben a politikus listázni kívánta a zsidó származású képviselőket, mondván, nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Most egy olyan jegyzékre sikerült rábukkannunk, ami csúnyán lebuktatja Orbánt, abból ugyanis kiderül:

2013-ban még nemhogy nácizmusnak nem tartotta, de kifejezetten egyetértett a listázással.

Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő kérdésére, hogy a kormányfő egyetért-e azzal, hogy sok másik országhoz – köztük Izraelhez – hasonlóan a magyar parlamentnek is számon kellene tartania a képviselők esetleges kettős állampolgárságát (amelyről egyébként Gyöngyösi is próbált beszélni, csak rendkívül félreérthetően nem izraeli-magyar kettős állampolgárságra, hanem zsidó származásra hivatkozott), Orbán azt válaszolta, szó szerint idézzük:

Tisztelt Képviselőtársam! Az ön kérdésére adható és adandó választ akár egyetlen mondatban is elintézhetnénk, el is intézem, ha megengedi: semmi akadályát nem látom annak, hogy ilyen teljesen nyilvánvaló és közérdekű adatok a nyilvánosság számára elérhetőek legyenek.”

A miniszterelnök tehát sokadjára bebizonyította: akár az ellenkezőjét is képes bármiről gondolni, ha politikai érdeke épp úgy kívánja. Jelenleg stratégiája a Jobbikkal szemben a következő: egy részről vérszomjas náci veszedelemnek próbálja beállítani őket, a Jobbikból kiszakadó toroczkais-volneres Mi Hazánkon keresztül pedig pont az ellenkezőjének, egy spinozaházas-hellerágneses balliberális csicskapártnak.

Döbbenetes, de úgy tűnik, egyelőre működik ez a két, egymásnak teljesen ellentmondó karaktergyilkossági kísérlet: azokat a szavazókat, akik aggódnak a Jobbik “náciságától” ugyanúgy sikerül elbizonytalanítania, mint azokat, akik pont hogy azért haragszanak rájuk, mert “már nem olyan nácik, mint régen”. A választás előtt Orbán azt vágta Vona Gábor fejéhez, hogy a volt pártelnök egy antiszemita pártból filoszemitát, bevándorlásellenesből bevándorláspártit csinált. Most mégis úgy fogalmazott évértékelőjében, hogy a szocialisták nácikkal készülnek koalícióra lépni.

Ebből egy tanulságot lehet levonni: Orbánnak – hiába próbálja elhitetni az ellenkezőjét – valójában nincsenek elvei, az elvies felhangú érveit mindig épp az aktuális politikai helyzettől függően váltogatja, és használja bunkósbotként. A miniszterelnök nem hisz semmiben, csak a saját hatalma maximalizálásában; elég csak végiggondolnunk “fantasztikus” ívű életpályáját: radikális liberálisből polgári jobbközépi, majd népi plebejusi, végül illiberális szélsőjobboldalivá vált. Az egyes állomásokat nem elvek kötik össze, hanem az a köpeny, amiből épp a legtöbb szavazatot remélte a konyhára. A tanulság: ne higgyünk neki! Ne csak annak, amit mond, de annak se nagyon, amit tesz.

Ceausescu sorsa vár rá? Kőkeményen nekimentek Orbánnak, ez még nekünk is fájt

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!