Erre már nincsenek szavak: haldokló édesanyjával gyalázzák

Minden korábbi szintnél mélyebbre süllyedt a kormánypárti Origo.

Szenzációként tálalta az Origo a “hírt”, hogy VIP-kártyát kért a képviselők által is használt Honvédkórházban Demeter Márta. A kormánypárti szennylap bizonyára azt próbálta rásütni az LMP képviselőjére, hogy miközben ellenzékiként az egészségügyi rendszer elégtelen helyzetét kritizálja, ő maga olyan kedvezményeket vesz igénybe, amiről az egyszerű magyar halandó álmodni sem merhetne.

Ezúttal azonban csúnyán elszámíthatták magukat, az LMP viszontközleményéből ugyanis kiderül: a képviselő nem vette igénybe a VIP-ellátást,

csupán arra kért lehetőséget, hogy gyógyíthatatlan beteg édesanyjával tölthesse az utolsó napokat.

Az LMP szerint erre sajnos már nem kerülhetett sor. Az Origo megrendelésre írt ocsmány karaktergyilkossága bizonyára összefüggésben van azzal, hogy – amint mi is megírtuk – a Fidesz Alkotmányvédelmi(nek hazudott) Hivatala nemzetbiztonsági kockázatnak találta a képviselőt, emiatt pedig Kövér László az orosz parlamentet is a széljobbról előzve sosem látott szankciókkal sújtaná őt.

Újabb vörös vonalat lép át Kövér, még az orosz parlamentben sincs ilyen

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!