Elengedték a Fidesz-közeli gyilkost – a hajunk égnek állt, mire hivatkozott a bíróság

Szabadlábra helyezték M. Richárdot, a Dózsa György úti gázoló néven elhíresült férfit. Elképesztő indoklást adott a bíróság.

Hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság M. Richárd letartóztatását. A férfit azután tartóztatták le, hogy tavaly év végén többször megszegte házi őrizetének feltételeit azzal, hogy orvosi látogatásai ürügyén éttermébe és egy bevásárlóközpontba is beugrott.

M.-mel szemben jelenleg bűnügyi felügyelet van elrendelve, ami annyit jelent, hogy Budapest és Pest megye területén szabadon mozoghat. A bíróság indoklása szerint a hatályon kívül helyezésre azért volt szükség, mert

M. súlyos szívbeteg, ami az elkövetkező hónapokban bármikor súlyosbodhat, akkor pedig azonnali műtétre lenne szüksége.

Mivel erre a bíróság szerint csak érsebészeti klinikán kerülhetne sor, az azt követő rehabilitáció pedig hónapokat is igénybe vehet, s azt a büntetés-végrehajtás keretein belül nem lehetne lefolytatatni, így indokoltnak látták a kényszerintézkedés megszüntetését.

A döntés azért is elképesztő, mert nem csak egy közveszélyes emberről beszélünk, aki felelőtlen magatartásával egyszer már több ember halálát okozta, de azért is, mert az orvosszakértői vizsgálat nem állapított meg közvetlen életveszélyt a férfinál, csak annyit, hogy

az elkövetkező hónapokban állapota rosszabbodhat, és “akár” halálos szívritmus-zavara is lehet.

A bíróság tehát visszaengedett a társadalomba egy közveszélyes gyilkost egy “akár” miatt. M. Richárd kalamajkája akkor kezdődött, amikor 2017 májusában kábítószer hatása alatt nagy erővel belehajtott autójával egy Citroenbe a Dózsa György útnál. A védtelen autó többször megpördült a tengelye körül, majd belecsapódott egy közeli buszmegállóba. A tragédiában a Citroen utasai életüket vesztették, a három gyalogos könnyebben sérült.

Érdekes adaléka a történetnek, hogy M. Richárd korábban egy olyan biztonsági cégnél dolgozott, melynek emberei egyszer Rogán Antalt is védték egy lakossági fórumon. Az MSZP akkor kérdőre is vonta a propagandaminisztert, hogy árulja el kapcsolatát M. Richárdékkal, de Rogánnak a mai napig nem sikerült tisztáznia a helyzetet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!