Egyszer már elhasaltak ezzel, most másodszor is megpróbálnak palira venni minket

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt vasárnap tartott évértékelőjén bejelentette, 2022-re lesz bölcsődei férőhely minden gyereknek számára Magyarországon, ami eléréséhez azt a célt tűzte ki magának a kormány, hogy az elkövetkező 3 évben mintegy 21 ezer férőhelyet adnak át – közölte a 444.hu.

A hírre reagálva a Bölcsődei Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta az RTL Klub híradójának, hogy nem hisz a miniszterelnök ígéretének, mivel már korábban is megígérték, hogy növelik a férőhelyeket a bölcsődékben, azonban a kormány nem teljesítette azt.

Még 2016 elején jelentette be a kormány, hogy 2018-ra 60 ezer bölcsődei férőhely lesz az országban, de

az ígéretekkel ellentétben, 2019 elején csak 47 ezer bölcsődei férőhely van az országban.

A kormány hivatalos honlapján közzé is tettek 2016-ban egy sajtóközleményt, melyben azt írják: “Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezerre nő a bölcsődei férőhelyek száma 2018-ig Magyarországon – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.”

A hétfőn tartott sajtótájékoztatóján megkérdezték korábbi ígéretéről Novák Katalint, aki most azt nyilatkozta, hogy:

“Célkitűzésünk mindig 2020-ig szólt, (…) 2020-ig terveztük elérni a 60 ezer bölcsődei férőhelyet”.

Miután Novák Katalin meghazudtolta saját magát, rátért arra, hogy Orbán bejelentése még a 60 ezernél is sokkal merészebb, mivel most már 70 ezer férőhelyről van szól.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!