Berendelheti Orbánt Putyin? Felmosta a padlót a kormánnyal az amerikai külügyminiszter

Forrás: MTI

Nagyot nyert a kormánnyal szemben az amerikai külügyminiszter közép-európai körútja első állomásán.

Ahogy arról korábban már tudni lehetett, civil jogvédő szervezetekkel is találkozott ma Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Ezzel egy óriási jelzést küldött a kormány felé, hogy ne számítson túl sok engedményre, nem a magyarok, hanem az amerikaiak fogják diktálni a találkozó feltételeit.

Így is lett, rég láttunk olyan sajtótájékoztatót, amin ilyen szinten leuralták volna Szijjártó Pétert. Pompeo kerek-perec kijelentette pl. a külügyminiszternek, hogy “nem nézik jó szemmel” a Huawei magyarországi terjeszkedését. Ismeretes, néhány éve a kormány stratégiai partnerséget kötött a kínai óriásvállalattal, kérdés, hogy az amerikai nyomásgyakorlás után mi lesz ennek a sorsa.

Szijjártó rögtön a sajtótájékoztató elején közölte: a kormány szerint

a világ nem lesz jobb hely attól, ha más országok kioktatják a többi országot,

ezért ők elvi okokból meg szoktak vétózni minden olyan döntést az EU-ban, ami az Egyesült Államokat kritizálná. Két okból is humoros a külügyminiszter kijelentése: egyrészt nyilvánvalóan hazudik, hiszen mást sem csinálnak, csak folyton kioktatnak más országokat. Másrészt vicces akkor hallani, hogy a kioktatás ellen beszél, amikor az Egyesült Államok épp csúnyán leiskolázza őket.

Pompeo közölte: a találkozó egyik fő célja, hogy “visszahódítsa Közép-Európát Putyintól“. Mint mondta, “nem hagyhatják, hogy az orosz elnök éket verjen közéjük“. Ezzel talán kicsit elkéstek, miután a magyar kormány az elmúlt években nem csak a spájzba, de a nappaliba is visszaengedte a korábban elüldözött oroszokat. Az is érdekes, hogy azok után, hogy az amerikai diplomácia első embere részletes tájékoztatást kapott a magyar civil szervezetektől a jogállamiság helyzetével kapcsolatban, most mégis azt mondta: azért nem hagyhatják az orosz és kínai térnyerést, mert ők “nem osztják a szabad országoknak a vágyát, amiért a magyarok és az amerikaiak közösen harcoltak“. Pompeo tehát a tájékoztató után is azt gondolná, hogy Orbán Magyarországa még mindig egy szabad ország?

A két külügyminiszter azt is bejelentette, hogy sikerrel lezárták a Védelmi Együttműködési Megállapodás kérdését, ami komoly feszültséget okozott a két ország kapcsolataiban (erről bővebben itt és itt is írtunk). Szijjártó szerint a megállapodás szövege jövő héten már a honvédelmi bizottság elé is kerülhet.

A találkozó egyértelmű nyertese az Egyesült Államok,

minden nekik fontos kérdésben engedtek a nyomásnak Orbánék, ami várhatóan nagyon nem fog tetszeni az oroszoknak. A védelmi megállapodás kapcsán más országok esetében korábban pl. úgy fogalmaztak, az szerintük a NATO agressziója. Nagy kérdés, vajon Vlagyimir Putyin orosz elnök ezek után is megtartja-e budapesti látogatását, a hírek szerint ugyanis idén ezt tervezte.

Pompeo a hvg.hu szerint együtt vacsorázik az este Orbánnal, utána folytatja útját Pozsonyba.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!