Totális leleplezés: vágatlan videót tettek közzé, mi is történt valójában!!!

A Fidesz 500 ezer elveszett szavazója miatt frontális támadást indított a teljes magyar ellenzékkel szemben. A leghevesebb támadások most az előválasztás győztesét, Karácsony Gergelyt és Molnár Zsoltot érik. Ő az, aki kidolgozta és végigvitte a Fidesz leváltatásnak egyetlen forgatókönyvét Budapesten.

A köztévé elfoglalásának napján a képviselők egymást váltva, esetenként többször bejutva az épületbe fenntartották az ellenzéki ellenállást.

Molnár Zsoltról mégis olyan konstruált, összevágott felvételek jelentek meg, amelyek azt a látszatot keltik, hogy a képviselő egyedüliként, igazoltatás nélkül, “rendőri felvezetéssel” sétált be a televízió épületébe. Bent viszont az igazságot eltagadva, képviselőtársait megvezetve meséli el bejutásának történetét.

Akik eddig csak hírt hamisítottak, most már a hazugságok mögé jegyzőkönyveket is kreálnak,

és ezzel házalnak a szabad sajtó megmaradt felületein. Az MTVA biztonsági főnökeitől (!) származó jegyzőkönyv valódiságát pedig egy hiányos videóval kívánják hihetővé tenni.

A számításuk nem jött be. Mutatjuk a teljes vágatlan videót, Molnár Zsolt esti bejutásának valódi történetét:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!