Tapsvihart kapott Sargentini, úgy leoltotta a karaktergyilkos magyar kormányt

Már másodjára bukik le az Orbán-sajtó Sargentini miatt.

Emlékezetes, napokig azzal volt tele a kormánysajtó, hogy Judith Sargentini állítólag kivezettette az EchoTV stábját egy amszterdami egyetemen tartott előadásáról. Azt is nekiszegezték, hogy olyannyira nem demokrata, hogy még az ott megjelent hágai magyar nagykövet kérdéseire sem volt hajlandó válaszolni.

Az előbbiről már kiderült, hogy természetesen hazudtak, szó nem volt kivezettetésről. Cseres Katalin, az egyetem docense elmondta, azért kellett távozniuk a tévéseknek, mert nem volt engedélyük az épületben való forgatásra. Most kikerült az internetre az előadás teljes felvétele, amin szerepel Sargentini rövid vitája is Kocsis András nagykövettel. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy a második állításuk sem volt igaz, a nagykövet ugyanis

nem is kérdezett semmit a képviselőtől, egyszerűen csak megpróbálta besározni őt egy rövid felszólalásban.

Úgy fogalmazott, idézzük: “az előadása tele volt hazugságokkal és félrevezetéssel, és tényszerűen hamis kijelentésekkel, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy az Európai Parlamentnek saját szabályait kellett megszegnie, hogy elfogadja ezt a döntést, miközben az előadás a jogállamiság fontosságáról szólt.

Kocsis ezzel arra célzott, hogy szerintük csalással fogadták el Sargentini jelentését, mert nem számolták bele a tartózkodó szavazatokat. (Ezt egyébként az EP jogi osztályának állásfoglalása miatt nem tették.)

Sargentini azzal vágott vissza, hogy kijelentette: egy ideje eldöntötte, hogy nem bocsátkozik közvetlen vitába a magyar kormánnyal, miután az gyűlöletpropagandát indított ellene. Szemlátomást számíthatott a provokációra, ezt követően ugyanis lejátszotta azt a kampányvideót, amiben összevágták őt Soros Györggyel és Guy Verhofstadttal, az EP liberális frakcióvezetőjével.

A képviselő kifejtette a közönségnek, hogy mit láthatnak a felvételeken, majd elmondta, hogy Szijjártó tavaly tavasszal tíz percen keresztül mocskolta őt az EP-ben. Akkor elmondása szerint közölte a magyar kormánnyal, hogy komoly bocsánatkérést követel, ám ezt mai napig nem kapta meg. Sargentini leszögezte: mivel demokrata, megengedi a nagykövetnek, hogy itt legyen, de azt is, hogy megválassza, kivel bocsátkozik vitába.

Szavait óriási tapsvihar követte, csak úgy zengett a terem.

Ez igen, ez az igazi női spiritusz! Köszönjük Sargentini kisasszonynak, hogy ilyen következetesen kiáll a magyar emberekért!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!