Bohóc tréfának is jó lenne amit művelnek, de csak sírni van kedvünk tőle

Fotó: nol.hu

A Fidesz mindent és mindenkit bevet, hogy ellehetetlenítse az ellenzék működését, főképpen most, hogy megdőlni látszik a centrális erőtér politikája, és a Fidesszel szemben egyetlen tömbként jelennek meg az ellenzéki pártok.

Persze, ott még nem tartanak, hogy betiltsanak pártokat, csak éppen anyagilag próbálják meg őket ellehetetleníteni, erről szólnak az ÁSZ bírságai, és erről szól Kövér László parlamenti képviselőket sújtó büntetése is: ne legyen pénzük az idei két kampányra.

Most azonban durván lebuktak, mert olyan túlbuzgón tették a dolgukat, hogy akár cirkuszi tréfa is lehetne belőle, ha nem a mi bőrünkre menne a dolog. A bohóc tréfába beszállt szereplőnek Matolcsy György is, akinek van már tapasztalata az idiotizmus terén. A közös produkcióhoz az szolgáltatta az ürügyet, hogy Gyurcsány Ferenc a kampányban hitelezett a pártjának, mindezt a törvényi előírásoknak megfelelően egy szerződésben rögzített kamattal és feltételekkel.

Jött gyorsan Domonkos László az ÁSZ részéről,  és nagy csinnadratta közepén bejelentette, hogy ez bizony tiltott vagyoni támogatás, ugyanis

túl alacsony kamattal adta a hitelt

Gyurcsány az általa vezetett pártnak. Szegény Domonkos nem tudott róla, hogy Matolcsy György is “rárepült” a Demokratikus Koalícióra, és a Magyar Nemzeti Bank is megbírságolta az Altust, mert szerintük a cég

túl magas kamattal hitelezett

a DK-nak. Nos, akkor már csak azt szeretném megkérdezni, hogy az igen “tisztelt” két vezető közül, ki az, aki nem ért a dolgához, mert akkor krva gyorsan mondjon le, és takarodjon el az irodájából! Ha engem kérdeznek, mind a kettőnek sovány malac vágtában kellene elhagynia a közéletet, mert ez a két, egymással szemben álló bírság mutatja, hogy mi is az igazi cél: pénzügyileg lehetetlenné tenni az ellenzék működését.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!