Megpróbálta bevédeni Kocsis a kormánysajtót, erre csak még jobban lejáratta őket

A Fidesz frakcióvezetője a Pesti Srácoknak adott interjút.

Alighogy beszámoltunk arról, hogy Varga István, a fideszes gigamédiaholding (időközben csak volt) kuratóriumi elnöke egy interjúban csúnyán beleszállt az úgynevezett jobboldali (értsd: propaganda)sajtóba (Varga azt mondta: szívesebben forgatja a baloldali sajtót, mint a sajátjukat – a szerk.), már robbant is a hír, hogy Kocsis Máté is beszállt a ringbe az érintett orgánumok becsületéért.

Azt most talán hagyjuk is, hogy Varga miért dönthetett hirtelen úgy, hogy kimondja, amit eddig is mindenki tudott, vagyis hogy a fideszes sajtó nagy rakás szart sem ér (állítólag amúgy azért tette, mert nemrég leszóltak neki Rogán minisztériumából, hogy kegyvesztett lett a miniszterelnöknél). De az sehogy sem fér a fejünkbe, hogy Kocsis hogy lehet annyira béna, hogy a kormánysajtó melletti kortesbeszéde dacára

még Vargánál is sikerült jobban beégetnie őket.

Mondhatni: azért tolták előre a tűzoltófecskendővel, hogy megvédje a mundér becsületét, erre ő oltóanyag helyett benzint öntött a lángokra. Mint fogalmazott: szerinte méltánytalan, amit Varga mondott, hiszen a propagandasajtó volt az, akire a mindennapokban és a leghangosabb politikai csatákban számíthattak (ergo beismerte, hogy a Fidesz szekerét tolják). De szerinte nem csak méltánytalanok voltak Varga szavai, hanem egyenesen hazugságok, hiszen az “igényesség és az intellektuális fölény” már akkor is a jobboldalé volt, amikor létszámban elmaradtak “posztkommunista” és “liberális” kollégáiktól.

Kocsis szerint a kormánysajtó tanultabb és műveltebb újságírókból áll, tevékenységük általános zsinórmértéket jelent a nemzeti oldalnak. Hozzátette: szégyelli magát Varga miatt, és bocsánatot kér tőlük helyette is.

A frakcióvezető szavaiból kiderül, szerinte a baloldali sajtóra jellemző egy úgynevezett “felsőbbrendűség-kultusz”. Ha a mi véleményünkre kíváncsi, szerintünk meg az szokta felsőbbrendűsködőnek gondolni a másikat,

aki alsóbbrendűnek érzi magát.

Még ha van is a liberálisoknak egyfajta fölényessége, akkor az úgynevezett nemzeti oldal meg erős komplexusos önérzetességgel bír. Kocsis ostoba nagyotmondása bűzlik az önbizalomhiányos alárendeltség-érzéstől, talán legközelebb erről sem ártana mondania néhány szót.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!