A székét félti Tarlós? Meghajolt a nyomás alatt, betartja korábbi ígéretét

Nem adta meg a főváros az engedélyt a Red Bull Air Race-re.

A budapestiek észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével – Láng Zsolt bizottsági elnökkel egyetértésben – Tarlós István közölte a rendezvény szervezőivel, hogy

mégsem tudja kiadni az engedélyeket az állítása szerint elégtelen körülmények miatt.

A főpolgármester egyben közölte: javasolja alternatívaként a Duna-kanyart vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét. Emlékezetes, a tavalyi Air Race botrányba fulladt, miután rengetegen panasz érkezett a napokig tartó zajszennyezés és forgalmi korlátozások miatt. Tarlós akkor azt mondta: amíg ő a polgármester, addig “ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő többet a városban“.

Ezért is volt érdekes, amikor nemrég híre röppent, hogy mégis meg lesz tartva az idei rendezvény. A nagy visszhang hallatán aztán persze gyorsan leeshetett Tarlóséknak, hogy idén ősszel választás is lesz a városban. Valószínűsíthető, hogy ennek köszönhető, hogy hirtelen a demokrácia apostolává vált, és eszébe jutott korábbi ígérete.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!