Nem elég, hogy bezáratták, most a nevét is ellopják

Ismerős néven folytatja hazudozását február 6-tól a kormány elsőszámú pártlapja, a Magyar Idők.

Tavaly tavasszal húzta le a rolót az utóbbi másfél évtizedben a Simicska Lajos által tulajdonolt Magyar Nemzet. A G-nap óta az önmagát független és kormánykritikus polgári lapként hirdető újság nem sokkal 80. születésnapja előtt volt kénytelen befejezni tevékenységét. Az utolsó etap szerkesztősége azóta újra összeállt, jelenleg Magyar Hang néven próbálják továbbvinni a hetilap szellemiségét.

A Magyar Nemzet többek között azért zárt be, mert a kormány Simicska pálfordulása után megvonta tőle az állami hirdetéseket, és következetesen bojkottálta a lapot. Ezek után különösen felháborító, hogy a Magyar Idők szombati számában egy rövid közleményben jelezte:

február hatodikától nevet váltanak, és Magyar Nemzet néven fogják folytatni.

Az időpontra minden bizonnyal nem véletlenül esett a választás, február 6-a ugyanis az ominózus G-nap negyedik évforfulója. A kiadó szerint a névváltoztatás nem fogja érinteni a lap tartalmát (ergo folytatják a hazudozást), sőt az irányvonal, a formátum, az ár és a kiadó (Magyar Idők Kiadó Kft.) is változatlan marad.

Nem elég tehát, hogy először kivéreztették és bezáratták, most még a nevét is ellopják az egykor szebb napokat látott hetilapnak. Persze talán nincs ebben semmi különös, mást úgysem várnánk a Fidesztől.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!