Épphogy nyugalomra helyezték, már meg is lopták

A szerettei és barátai által vásárolt értékes szivarokat tulajdonították el a sírhelyéről.

Alig két napja helyezték végső nyugalomra, a Bors szerint máris meglopták Andy Vajna sírját. A lap munkatársai pénteken látogattak el a Fiumei úti Sírkertbe, ahol megdöbbenve tapasztalták, hogy

a sír előtt elhelyezett, többtucatnyi kubai szivarból alig harminc darab maradt.

Főkent a drágább darabok tűntek el, a Bors számításai szerint összértékük meghaladhatja a félmillió forintot is. Azt is megemlítették, hogy a sír körül láttak két rejtélyes férfit, akik szemmel tartották a munkatársaikat. Az nem derült ki, hogy az ismeretlenek vajon őrizték a sírt, vagy arra vártak, hogy biztonságban meg tudják lopni azt.

A Bors megkereste a temető igazgatóját, hogy utánaérdeklődjön az esetnek, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre. Annyit azért sikerült megtudniuk, hogy megerősített őrség nem működik a helyszínen.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!