Megpróbálják elhallgatni a tragédiát: megtiltották, hogy beszéljenek róla

Az Index.hu két, egymástól független tűzoltói forrásból úgy értesült, hogy a héten a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két mátészalkai tűzoltó másodfokú égési sérüléseket szenvedett munka közben, mert – tűzoltói vélemények szerint legalábbis – nem volt megfelelő a ruházatuk anyaga. Egy győrteleki szemtanú azt mondta, hogy két tűzoltót a társaiknak ki kellett emelni munka közben a tűzből, mert rosszul lettek. Az információk szerint a szolgálatparancsnok égett meg legsúlyosabban, egyértelműen a rossz, új R13-as ruha miatt.

A Katasztrófavédelem a lap megkeresésére pedig egyszerűen csak tagad, szerintük az elmúlt napokban

nem volt ilyen tűzeset.

A tűzoltók körében persze viharos gyorsasággal terjedt a hír, és ki is derült, hogy szilveszterkor történt az eset, de a sajtóban mégsem látta senki viszont a történeteket. Ennek okaként úgy tudják, hogy a vezetők állítólag megfenyegették a tűzoltókat, hogy

ha valaki kiszivárogtatja a hírt, akkor ki fogják rúgni az illetőt.

Már a ruha pár éve történő tesztelésekor látható volt, hogy használhatatlan, mert szellőzés híján megfő benne az ember, akkor a szakértők véleményét figyelmen kívül hagyva, mégis ezt a ruhát rendelték meg utána.

Nem csoda, hogy ilyen viszonyok és fizetések mellett, a korkedvezményes nyugdíj elvétele után a tűzoltók folyamatosan az álláshirdetéseket böngészik, mert nem tudják a családjukat eltartani.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!