BRÉKING! Feloszlik a Jobbik? Rendkívüli kongresszus a pártnál!

Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke Sneider Tamás, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra. A csütörtökön kirótt ÁSZ büntetéssel együtt már csaknem egymilliárd forintot kellene kifizetnie a Jobbiknak, ez azonban a párt jelenlegi helyzetében lehetetlennek tűnik.

“Jelen pillanatban ott tartunk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt részéről felvetődik a kérdés, tudjuk-e tovább folytatni a politikai tevékenységünket, mint Jobbik.”

– mondta a pártelnök. Megerősítette a sajtónak, hogy a két napirendi pont, amit tárgyalni  fognak:

  • a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége,

  • a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

A ma napvilágra került döntés alapjaiban változtathatja meg az ellenzéki politikai teret. Egyrészt, sokak véleménye, hogy a Fidesz által irányított Állami Számvevőszék jogellenesen szabta ki a giga büntetéseket, mondvacsinált, de minimum vitatható okokból. Másrészt, a Jobbikból kivált szélsőséges Mi Hazánk mozgalom is gyengítette a párt aktivista erejét, a kormánymédia pedig össztüzet zúdított Sneiderre, megpróbálva megakadályozni a párt jobb-középre tolódását.

Így együtt minden abba az irányba mutat, hogy a párt helyén, érdemesebb tiszta lappal indítaniuk egy jobb-közép, nemzeti pártot azoknak, akiknek sem a múltjából, sem a jelenéből nem lehet előbányászni fasiszta, szkinhed kijelentéseket, tetteket. Azonban nem lesz könnyű a semmiből építkezni, még ha olyan nevek is lehetnek a tarsolyban, mint Márki-Zay Péter, vagy éppen a mostani Jobbik szóvivő Mirkóczki Ádám.

Ugyanis a Fidesz eddigi története során mindenkit kinyírt a jobboldalról, FKGP, MIÉP, MDF mind a süllyesztőben végezték, egyedül a seggnyaló KDNP-t hagyta meg udvari bolondnak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!