Szemet hunynak a gazságai felett, mégis átveri őket

Furcsa képet fest a magyar-amerikai viszonyokról egy a Direkt36 birtokába került kormányzati dokumentum.

Hiába változtattak pozitív irányban az amerikaiak a Magyarországgal kapcsolatos politikájukban, Orbánék szemlátomást nem ismerik a hála fogalmát – ez derül ki legalábbis egy a Direkt36 birtokába került kormányzati dokumentumból. Trumpék irányváltásának lényege, hogy az Obama-kormánnyal ellentétben megpróbálják kivonni a keleti befolyás alól a térség országait, és inkább az amerikai geopolitikai érdekeket érvényesíttetni rajtuk, ami a védelmi, biztonsági és energetikai kérdéseket illeti. Cserébe azt ígérik, hogy

elengedik az olyan témákat, mint a jogállamiság és a szabadságjogok hanyatlásának kérdése.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, ezt jelezheti, hogy David Cornstein amerikai nagykövet tavaly ősszel pl. még a CEU ügyét is látványosan elengedte, sőt olyan nyilatkozatokat adott, melyek szerint semmi problémát nem lát a magyar jogállamiság helyzetével. Röviden tehát: az amerikaiak még arra is hajlandóak lettek volna, hogy elnézzék a NER disznóságait, cserébe csak annyit kellett volna tennie a Fidesznek, hogy az orosz helyett inkább az amerikaiak oldalára áll az említett kérdésekben. Orbán azonban nem állt kötélnek, továbbra sem tette le egyértelműen a voksát a két fél között, még mindig lavírozásra játszik.

Emiatt fordulhatott elő, hogy decemberben már feltűnően kemények voltak az amerikaiak Magyar Levente külügyi államtitkárral, amikor a diplomata Washingtonba látogatott. A diplomáciai dokumentum szerint a tárgyalópartnerek frusztráltak voltak, negatívabban vázolták a helyzetet a korábbinál, és több provokatív kérdést is megfogalmaztak Magyarnak. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egyik főtanácsadóján keresztül azt is érzékeltetni próbálták, hogy

egyre inkább fogy a türelem Orbánnal szemben.

Ezt leginkább azzal indokolták, hogy állítólag komoly politikai kockázatot vállaltak az irányváltással, nő rajtuk a nyomást, Orbán azonban “nem nagyon ad ezért cserébe semmit”. A magyar-amerikai viszony közti legproblémásabb kérdések közé tartozik a dokumentum szerint

  • az amerikai helyett az orosz félnek kiadott orosz fegyverkereskedők ügye,
  • az amerikai cseppfolyósított gáz fogadása körüli magyar hezitálás,
  • és a Védelmi Együttműködési Megállapodás (DCA) helyzete, mellyel kapcsolatban egyelőre elég nagy az egyet nem értés.

Ez utóbbi szerint az amerikaiak pl. azt szeretnék elérni, hogy szabadon mozgathassák csapataikat Magyarország területén, Orbánék azonban ebbe nem mernek belemenni, nehogy kivívják Putyin haragját (az amerikaiak szerint legalábbis ennek szól a hezitálásuk).

A DCA kapcsán az irat felhoz egy esetet, amikor Orbán állítólag azt mondta Cornsteinnak, hogy azt szeretné, ha “országa semleges lenne, mint Ausztria”. Ezt nemrégiben a miniszterelnök egyébként álhírnek minősítette. Kérdés, kinek van igaza, amennyiben ugyanis igazak az információk Orbán kijelentéséről, az komoly kérdéseket felvethet az ország NATO-ban betöltött szerepének jövőjével kapcsolatban.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!