Csúnyán elmeszelték Orbánékat, Sargentini a szégyenpadra ültette a kormányt

Vitát tartottak ma a magyar jogállamiság helyzetéről Brüsszelben. Hiába bojkottálta a kormány az ülést, még így is csúnyán megkapták a magukét.

A vitát egy órásra tervezték, többek között felszólalt Frans Timmermans, az európai jogállam védelméért felelős biztos (és egyben a szociáldemokraták jelöltje az Európai Bizottság élére), valamint a vitát kezdeményező holland zöldpárti Judith Sargentini. A magyar képviselők közül Deutsch Tamás, Gál Kinga és Tőkés László (Fidesz-KDNP), Balczó Zoltán (Jobbik), Morvai Krisztina, Szanyi Tibor (MSZP), Jávor Benedek (Párbeszéd) és Niedermüller Péter (DK) ragadták magukhoz a szót.

Timmermans az EB nevében elmondta: továbbra is osztják a Sargentini-jelentésben szereplő aggályok nagy részét, ezekre példaként a Stop Soros-törvénycsomagot és a CEU elüldözését hozta fel, mely utóbbi szerinte példátlan az EU történetében. Timmermans sajnálatát fejezte ki, hogy az EP eddig nem kapta meg a lehetőséget arra, hogy kifejthesse, miért szavazta meg ősszel a jelentést.

Deutsch, Gál és Tőkés megpróbálták a kormány álláspontját sulykolni, szerintük az egész vita nem más, mint a balliberális, bevándorláspárti erők támadása a magyar emberek ellen. Tőkés szerint a “magyarság megbélyegzése” a cél, Gál Kinga szerint a vádak nevetségesek, és csak ürügyek a frusztrált magyar ellenzéknek “nevetséges produkciójuk” európai szintre emelésére, Deutsch pedig elmondta: ő nem is érti ezt az egész indulatot a magyarokkal szemben.

Sargentini szerint csak romlott Magyarországon a helyzet a jelentés elfogadása óta. A CEU Bécsbe ment, bevezették a rabszolgatörvényt, közigazgatási bíróságokat terveznek felállítani, képviselőket vertek a köztévében, felállt a gigamédiaholding, elkezdték üldözni a hajléktalanokat, és menekültstátuszt adtak a jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek. (Így összefoglalva tényleg szinte hihetetlennek tűnik, hogy pusztán néhány hónap alatt képesek voltak ekkora rombolást véghezvinni – a szerk.) Hozzátette: mialatt a kormány azt hazudja, hogy együttműködik az uniós intézményekkel, valójában csak az időt akarja húzni a választásig.

Morvai Krisztina is hozzáböfögött a témához, az exjobbikos hazaáruló szerint “senkit nem érdekel Sargentini szerencsétlenkedése“, amire példa a megjelentek száma. Találjon más témát! – javasolta a holland képviselőnek.

Minek kell még történnie, hogy Európa felocsúdjon?

– ezt Jávor Benedek kérdezte. A képviselő kifejtette: semmi nem lehet fontosabb az európai értékek védelménél, itt az idő, hogy észbe kapjanak, miután egy putyini rendszer épül ki az EU közepén. Az MSZP-s Szanyi Tibor szerint hiába a fokozódó orbáni terror, a nemzeti demokratikus ellenállás is egyre erősödik odahaza.

A jobbikos Balczó Zoltán folytatta a széljobbosoknak is megfelelni vágyó, de azért ellenzékiset is játszó kétkulacsos retorikáját, ezért azt hangsúlyozta, hogy nem itt, hanem Magyarországon kellene megvívni a harcot Orbánékkal szemben. Niedermüller Péter azt üzente: az EP nem járulhat hozzá többé Orbán egyre autoriterebb politikájához.

Timmermans a vita végén kijelentette: az EP válaszokat vár. Ha ezek a válaszok nem felelnek meg az európai jognak, akkor el fognak járni – ígérte.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!