Reményt keltő adatok láttak napvilágot, Orbánék számára viszont katasztrófa

Forrás: Népszava

Nem túlzás azt állítani, hogy Orbánéknak ma már csak abban van az egyetlen ereje, ha az ellenük voksolóknak a szavazatait nem engedik összeadódni, hogy magasan megnyerjenek minden választást.

Az már a legutolsó országgyűlési választáson kiderült, többen szeretnék kormányzásuk végét, mint ahányan lelkesen tapsolnak nekik. Ez az elmúlt hónapok elégedetlenségi hullámával csak tovább növekedett, de a több ellenzék párt között eloszló szavazatok miatt, míg mindig a legtöbb szavazóval rendelkezik.

A Publicus intézet a Népszava megbízásából most azt mérte meg, hogyan is állnak az emberek a következő, EU parlamenti választáshoz. Érdekes és egyben reményt keltő adatokat kaptak. Egyrészt, az előző évekkel szemben most nem érzik az emberek tét nélkülinek a voksolást, egyértelműen egy Orbán elleni szavazás kezd kialakulni belőle: mintegy 4,25 millió ember állítja, hogy biztosan voksol majd az EP-választáson, ez 52 százalékos részvételi hajlandóságnak felel meg, ami jóval magasabb, mint az utóbbi három szavazáson, ott  ugyanis az emberek 29, 35 és 39 százaléka vett részt.

publicus ep 2019

Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy nagyon nagy a társadalmi igény arra, hogy az ellenzék egy közös listán induljon. A nem kormánypártra voksolók között ez az arány 73,5 százalékos elsöprő többség. Nincs már finnyáskodás a Jobbik szavazóinál Gyurcsány miatt, és az MSZP szavazók is hajlandóak együttműködni a Jobbikkal. Sikerre szomjazik az ellenzéki szavazó tábor, szinte követeli magának:

ha mi vagyunk többen, akkor mi is akarunk nyerni!

Igaz, belpolitikai tétje nincs a szavazásnak, de lélektani jelentősége igen, mert ha a Fidesz kevesebb képviselőt küld az EP-be, mint az ellenzék, az komoly bukás számukra, az ellenzéki szavazóknál pedig átszakadhat a folyamatos sikertelenség lelki gátja. A külpolitikai tét sem elhanyagolható, Orbán lesz Európa erős embere, vagy megy a süllyesztőbe?

A felmérés szerint a következő forgatókönyvek lehetségesek különindulás, az MSZP-DK-Párbeszéd és Jobbik-LMP közös lista, illetve a teljes ellenzéki közös lista esetén:

publicus ep 2019 forgatokonyv

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!