Már nem barátok a Hír TV és a Jobbik

Így falja fel a forradalom a gyermekeit – avagy mint jelen esetben: a gyerekei a forradalmat, bár ez perpill egyre megy.

A régi, jól bevált KGB-s módszerekkel stzivárogtatja ki most az egy éve még tetőtől-talpig körbenyalt Jobbikról a lejáratásra félretett információkat a Hír TV.

A megrendelés szerinti világnézetű média birtokába jutott felvételek szerint Sneider Tamásék lakodalmán „voltak rasszista és homofób viccelődések is” – csak nem, elképesztő… -. Konkrétan a két évvel(!!!) ezelőtti felvételeken Sneider Tamás felesége, a Jobbiknak dolgozó jogász kétszer is a hitleri köszöntéssel pózolt a fotósoknak.

Az első karlendítés után jelezte a jelenlevőknek, hogy nem bánta meg a mozdulatot, és férje nyakában ülve még kétszer megismételte azt – legalábbis ezt állítja a „leleplező” dokumentum mellé csatolt beszámoló, amely szerint ezek szerint a tudósító is részese kellett hogy legyen a násznépnek, ha már ilyen bennfentes a lényegi részletekkel kapcsolatban.

Egy másik bennfentes felvételen pedig az látható, hogy Sneider Tamás és neje remekül szórakozott, amikor a lakodalomban egyik barátjuk egy ismert televíziós műsorvezető állítólagos nemi identitásán viccelődött. Sőt: a paródiát előadó vendég, az afrikai származású Fekete Pákót – ahogy gúnyoson fogalmazott -, Sneider Tamás „kedvencét” is utánozta nem épp’ political correct, de nagy sikert aratva – a jelenlévők körében.

A beszámoló szerint az esküvőn a párt vezérkara is megjelent: ott volt Vona Gábor akkori elnök, Mirkóczki Ádám pártszóvivő és Szabó Gábor pártigazgató is – árulkodik a névtelen szemtanú, aki ezek szerint szintén jelen volt.

Hogy mindezzel mi a szándéka a Hír TV-nek, az nehezen meghatározó, mivel a Jobbikot már szétmorzsolta a történelem és Simicska kihűlt szerelme, nem mellesleg az ÁSZ több száz millióra becsült nyaktilója a fejük felett.

Vona, Szabó már nincs az angyalcsinálók közt, Mirkóczki nemrég a Magyar Narancs interjújában „comingoutolt” a Gyurcsányi demokráciát sírva vissza – meglehet a Jobbik balosodó erjedésének lejáratása az újabb parancs a Fidesz-média gyalogságának, amit az elvektől mentes szennyelvezető csatorna alázattal ki is szolgál.

Feltehetően patkányirtást is vállal, ha lesz rá igény.

A cikk eredetileg a szabadhir.hu portálon jelent meg: Már nem barátok a Hír TV és a Jobbiknak címmel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!