Megtört Bayer Zsolt – talán soha életében nem tett olyat mint most

Bayer Zsolt bocsánatot kért. Bocsánatot kért Hadházy Ákostól, mert blogposztjában a következő -gyönyörűséges bayeri- mondatot írta: „HADHÁZY GECI, SZÉL DETTI NYELI.”

Na, még mielőtt szentté avatná bárki is Bayert, erre bizony jogerős bírósági ítélet kötelezi, mit ahogy arra is, hogy 300 ezer forint kártérítést fizessen. Azonban Bayer kijelentette, hogy bár a pénzbüntetést kifizeti, nem hajlandó bocsánatot kérni, ami viszont újabb -előreláthatólag vesztes- pert eredményezett volna számára.

Így hát, józan belátása, vagy ügyvédjei tanácsára csak megírta a bocsánatkérést. De nem lenne a mi Zsoltikánk az aki, csak tett egy csavart a történetbe. Megírta, majd szépen betette egy páncélszekrénybe, letétbe helyezte egy közjegyzőnél, ahelyett, hogy nyilvánosságra hozta volna, és 30 napig elérhetővé tette volna, úgy ahogy azt a bíróság kiszabta rá.

Nem. Ő most polgári engedetlenségre hivatkozva nem hozza nyilvánosságra, amíg Hadházy nem kér bocsánatot Orbán Viktortól, és nem határolódik el az O1G logótól, ami mára embereket összekovácsoló jelkép lett.

És ez itt a lényeg. Bayer undorító figurája a hazai közéletnek, de nem hülye. Pontosan tudja, hogy az kezd éledezni az ellenzéki térfélen, aminek a hiánya miatt eddig labdába sem tudtak rúgni: a jelképek, és a történet, a közös szimbólumvilág kezd kialakulni.

Ez pedig közösségteremtő erő, ami veszélyes a Fideszre nézve. Tudja ezt jól, ezért sivítozik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!