Gyáván megfutamodik Orbán, ebből még óriási balhé lehet

Hivatalos döntés ugyan még nem született, de minden jel arra mutat, hogy a miniszterelnök kihagyja a magyar kérdést tárgyaló hóvégi EP-vitát.

Néhány hete mi is beszámoltunk róla, hogy óriási győzelmet zsebelt be Judith Sargentini, miután a holland képviselőnőt is tagjául tudó zöldpárti EP-frakció elérte, hogy január végén újra tárgyaljanak a magyar jogállamiság helyzetéről. Az újabb vitát Sargentini szerint többek között a rabszolgatörvény, a fideszes pártbíróságok elfogadása és az ellenzékiek MTVA-beli bántalmazása indokolta.

Ahogy azt várni lehetett, a Fidesz propagandagépezete gyors ellentámadásba lendült, és azonnal felhúzta a fejleményeket az általa kommunikációsan preferált bevándorláspárti és -ellenes törésvonalra. Ezen a nyomvonalon folytatta most Deutsch Tamás és Hidvéghi Balázs is a vita kommentálását. Deutsch úgy fogalmazott: szerinte a miniszterelnök eddig minden olyan vitán megjelent, ami indokolt volt, de ő most azt osztja (vicc, mintha lehetne saját véleménye – a szerk.), hogy

ez a vita nem más, mint a már zajló EP-kampány része, úgyhogy azt javasolja Orbánnak, hogy inkább ne vegyen részt rajta.

Hidvéghi Balázs is azt mondta, hogy “Magyarország” nem asszisztál Soros kampányához, szerinte az ülés mindössze “Soros György és a bevándorláspárti erők bosszúja azért, mert a magyar emberek nem kérnek a Soros-tervből“. Orbán egyébként hivatalos választ még nem adott, év eleji kormányinfóján egy kérdésre csak annyit felelt, megvárja a fideszes EP-képviselő Szájer József véleményét, és csak azután fog dönteni az ügyben.

Főhet is Orbán feje a dolog miatt, mert szólnak érvek a vitán való megjelenésre és ellene is. Mellette az szólhat, hogy miután az Európát védő bevándorlásellenes erőként hivatkozik magára a kormány, ha kihagyja, könnyen tűnhet úgy, hogy megfutamodik a szerintük bevándorláspártiak offenzívája elől. Ellene az szól, hogyha megjelenik a vitán, azzal lényegében legitimálja, hogy Sargentini diktálja neki az uniós menetrendet, ettől pedig ugyancsak gyengének mutatkozhatna politikai ellenfelei előtt. Bárhogy is döntenek végül, egy biztos: ha kihagyja a vitát, óriási botrányt kelthet az EP-ben, mindezt ráadásul néhány hónappal a májusi választások előtt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!