Lázadnak az állami cégnél, nem hajlandók bevezetni a kormány őrületét

Bangóné Borbély Ildikó megkeresésére beérkezett az első rabszolgatörvényt elutasító nyilatkozat az egyik legnagyobb állami vállalattól. Mint hírül adtuk, folyamatosan nő azoknak az önkormányzatoknak és multiknak a sora, akik nem kérnek a kormány dolgozókat megnyomorító szabályozásából, de az MVM az első állami vállalat, aki nem kívánja alkalmazni a rabszolgatörvényt.

A Magyar Villamos Művek Zrt. vezetőjéhez a hét elején fordult hivatalos levélben az MSZP képviselője, ezt követően pedig az összes parlamenti ellenzéki párt együtt vitte el a nyilatkozat-tervezetet a cégvezetőhöz. Az MVM elnök-vezérigazgatója, Kóbor György péntek délután az alábbiakról tájékoztatta az MSZP frakcióvezető-helyettesét:

“Tisztelt Országgyűlési Képviselő Asszony!

A 2019. január 15. napján küldött írásbeli megkeresésére válaszolva a következőkről tájékoztatom:

Az MVM Zrt. az MVM Csoport Csoportszintű Kollektív Szerződése hatálya alá tartozó munkáltató. A Csoportszintű Kollektív Szerződés az adott évben elrendelhető rendkívüli munkavégzés felső határát háromszáz órában határozza meg. Társaságunk jelenleg nem tervezi, hogy az évi háromszáz órás felső határon túli rendkívüli munkavégzést rendeljen el a munkavállalók számára, és nem is tettünk ilyen irányú munkaszervezési lépéseket.

Üdvözlettel,

Kóbor György

Elnök-vezérigazgató”

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!