Hasít az ellenzéki képviselőket verő volt Pintér cég

MTI Fotó: Kovács Tamás

Pintér Sándor volt annak a biztonsági szolgálatnak tulajdonosa 2010-ig, ami jelenleg az MTVA épületét védő biztonsági őröket foglalkoztatja. A cég már nem áll Pintér tulajdonában, azóta mégis sorra nyeri a tendereket – közölte a 444.hu.

Az uniós közbeszerzési értesítő alapján írta meg az mfor.hu, hogy a belügyminiszter korábbi cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. újabb állami megbízást nyert. A jövőben a cég végezheti el az állami légi irányító, a HungaroControl irodaházának védelmi feladatait, amiért 1,4 milliárd forintos szerződést írtak alá.

A HungaroControl épületében a cégnek fegyveres biztonsági őrséget kell felállítania, kezelnie kell a biztonságtechnikai rendszereket, valamint recepciós szolgálatot is el kell látniuk.

Korábban a lovasberényi kormányüdülő melyet az 1960-as években építettek is Pintér Sándor volt cégénél kötött ki, és most az egykori hotel a Civil Biztonsági Szolgálat fióktelepe.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!