Hitler is megirigyelné azt a műsort, amit ma leadtak a köztévén

Nem nagyon hittük, hogy van még lejjebb, de úgy tűnik, aljasságuknak csak a fantázia szabhat határt.

Szerdán egy olyan műsort adtak a köztévé “kulturális” csatornáján, az M5-ön, ami szerint

a homoszexualitás gyógyítható.

A műsort a 444 szúrta ki, melyet azzal a felütéssel kezdtek, hogy

Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság? Nem, kérem, ne legyintsenek, és ne forduljanak el indulatosan azzal a gondolattal, hogy: ugyan, kit érdekelnek ők?

A műsor szerint kevesen tudják, hogy számtalan olyan “kutató” van ma a világon, akik “igenis komoly” tudományos munka eredményeként képesek homoszexuális embereket kigyógyítani másságukból. Szerintük csak azért nincs róluk szó, mert nyugaton azt erőltetik, hogy elfogadjuk őket, ha kérdéseket teszünk fel, homofóbnak bélyegeznek. (A hasonló átnevelő terápiák a tudományos közösség egybehangzó véleménye szerint jobb esetben is hatástalanok, rosszabb esetben pedig egyenesen károsak – a szerk.)

Ezután azt fejtegették, hogy nem nagyon gondolunk arra, hogy ezek az emberek milyen lelki szenvedéseken mehetnek keresztül. Teljesen logikus, valószínű, hogy azok nem szoktak erre gondolni, akik támogatják a másság elfogadását, véletlenül sem azok, akik az ehhez hasonló gyűlöletkeltő propagandaműsorokkal relativizálják a témát.

Olyan embereket is megszólaltattak mindenféle keresztény szervezetektől, akik szerint a homoszexualitás “normális fejlődési rendellenesség”, sőt olyanokat is, akik állítólag korábban melegek voltak, de már kigyógyultak belőle. Egyikük, egy “ex-gay pszichiáter” elvileg 20 éve házasságban él, de előtte 15 évig meleg volt, és a mai napig vannak meleg álmai (nagyon szabad élete lehet – a szerk.).

A műsorban egy olyan honlapot is megemlítettek, ami szerintük segítségére lehet azoknak, akik vissza szeretnének lépni valahogy a heteroszexuális életbe. Hogy valami bíztatót is mondjunk, állítólag nem sokkal az adás után ezt meghekkelték, azóta elérhetetlen.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!