Sikerült megszülni a választ: mindenkinek KUSS!!!

MTI Fotó: Kovács Tamás

Múlthét kedden az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációs Bizottság átadta Orbán Viktornak címzett négypontos petícióját az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, melyre most válaszolt a kormány.

A petíciót a Magyar Szakszervezeti Szövetség fogalmazta meg, és azt másik két nagy szakszervezet, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is támogatja – közölte a 444.hu.

Az átadott petíció pedig az alábbi négy pontot tartalmazta:
– A túlóratörvény visszavonása, valamint a munka törvénykönyvének módosítása a munkavállalók érdekei szerint.
– A tisztességes béreket tisztességes munkáért elv betartása, a regionális és a nemek közti béregyelnőtlenség csökkentése.
– A sztrájkjog újraszabályozása, érdemi párbeszéd és előzetes egyeztetés a dolgozókat érintő törvények módosításáról.
– A nyugdíjba vonulási rendszer rugalmasabbá tétele.

A kormány válaszát Varga Mihály közölte az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációs Bizottsággal:

A kormány nem tárgyal!

A Fidesz országgyűlési képviselője továbbá közölte azt is, hogy a szakszervezetek javaslataikat a továbbiakban a már meglévő egyeztető fórumok elé vigyék.

Arra a felvetésre, hogy a petíciókat a továbbiakban ne Orbánnak címezzék hanem vigyék a megfelelő fórumokhoz, az érdekvédelmi szervezetek vezetői kijelentették, hogy ők vinnék, de jelenleg nincs ilyen Magyarországon. Véleményük szerint a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, melyre Varga Mihály utalt válaszában, nem való érdekegyeztetésre, mert abban civilek és egyházi személyek is helyet kaptak, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumából pedig azon dolgozók háromnegyede maradt ki, akik a közszférában dolgoznak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!