Végképp eltörölni? Orbán másodjára is kivégezné Nagy Imrét

Furcsa választ adott a 444 kérdésére a kormányfő.

Óriási port kavart tavaly év végén, hogy meggyalázták Orbánék Nagy Imre és ’56 emlékét, amikor az éj leple alatt elvitették a mártír miniszterelnök szobrát a Vértanúk teréről. Szimbolikus, hogy az illiberális rezsimet kiépítő Orbán nem hagyja, hogy a magyar szabadságért az életét adó egykori kormányfő “vigyázó szemét” az Országházra vesse.

Az új koncepció szerint a szobor a Jászai Mari térre kerül, a Vértanúk terét pedig az 1945-öt megelőző időszak mintájára tervezik rekonstruálni. Decemberben a szobor eltávolítása miatt a DK és a Nagy Imre Társaság gyertyagyújtással emlékezett, ez azonban nem hatotta meg a kormányt, mondhatni, a karrierjét Nagy Imre újratemetésére építő Orbán szimbolikusan másodjára is kivégezte a mártír miniszterelnököt.

Ezek fényében érdekes, hogy mit válaszolt a 444 egyik írásbeli kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök szóvivője. A portál egy másik témában, Dózsa László kapcsán kérdezte a kormányfőt, azt szerették volna megtudni, Orbán vajon még mindig hősnek tartja-e Dózsát – Mindszenty Józsefhez és Nagy Imréhez hasonlóan -, miután szakértők megcáfolták az egyetlen bizonyítékot, ami alátámasztotta volna Dózsa állításait a forradalomban betöltött szerepéről.

Havasi annyit válaszolt: „A tudomány – mindenki, így a miniszterelnök által is figyelembe veendő – sajátossága, hogy későbbi kutatások eredményei új, más megvilágításba helyezhetik a múlt egyes történéseit.”

Ezt többféleképp is lehet értelmezni, úgy is, hogy Orbánék az új fejlemények tükrében már nem tartják hősnek Dózsa Lászlót, de úgy is,

hogy Nagy Imrét nem tartják annak.

Orbánék Nagy Imre-ellenes háborúja egy újabb lépése lehet a ’45 előtti Horthy-rendszer restaurációjának. Az emlékezetpolitika elleni támadások a kiépülő fasiszta rezsimek tipikus megnyilvánulásai, ennek az állomásait láthatjuk most. De jegyezzük meg: eltávolíthatnak ugyan szobrokat, lejárathatnak nemzeti hősöket, de üzenetüket

nem törölhetik ki a nemzet emlékezetéből.

Nagy Imre emléke még akkor is állni fog, amikor Orbán már csak egy fekete lábjegyzet lesz a magyar történelemben.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata